Job 3
1 At length Job opened his mouth, and cursed the day of his birth.
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 And Job spake and said:
És szóla Jób, és monda:
3 Perish the day in which I was born, and the night which said, “A man-child is conceived!”
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Let that day be darkness; Let not God seek it from above; Yea, let not the light shine upon it!
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Let darkness and the shadow of death redeem it; Let a cloud dwell upon it; Let whatever darkeneth the day terrify it!
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 As for that night, let darkness seize upon it; Let it not rejoice among the days of the year; Let it not come into the number of the months!
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 O let that night be unfruitful! Let there be in it no voice of joy;
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Let them that curse the day curse it, Who are skilful to stir up the leviathan!
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Let the stars of its twilight be darkened; Let it long for light, and have none; Neither let it see the eyelashes of the morning!
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Because it shut not up the doors of my mother's womb, And hid not trouble from mine eyes.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Why died I not at my birth? Why did I not expire when I came forth from the womb?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Why did the knees receive me, And why the breasts, that I might suck?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 For now should I lie down and be quiet; I should sleep; then should I be at rest,
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 With kings and counsellors of the earth, Who built up for themselves—ruins!
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 Or with princes that had gold, And filled their houses with silver;
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Or, as a hidden untimely birth, I had perished; As infants which never saw the light.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 There the wicked cease from troubling; There the weary are at rest.
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 There the prisoners rest together; They hear not the voice of the oppressor.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 The small and the great are there, And the servant is free from his master.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Why giveth He light to him that is in misery, And life to the bitter in soul,
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 Who long for death, and it cometh not, And dig for it more than for hid treasures;
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 Who rejoice exceedingly, Yea, exult, when they can find a grave?
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 Why is light given to a man from whom the way is hid, And whom God hath hedged in?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 For my sighing cometh before I eat, And my groans are poured out like water.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 For that which I dread overtaketh me; That at which I shudder cometh upon me.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 I have no peace, nor quiet, nor respite: Misery cometh upon me continually.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
