Psalms 142

1 AN INSTRUCTION OF DAVID. A PRAYER WHEN HE IS IN THE CAVE. My voice [is] to YHWH, I cry, My voice [is] to YHWH, I beg [for] grace.

Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor. Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

2 I pour forth my meditation before Him, I declare my distress before Him.

Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,

3 When my spirit has been feeble in me, Then You have known my path; In the way [in] which I walk, They have hid a snare for me.

Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.

4 Looking on the right hand—and seeing, And I have none recognizing; Refuge has perished from me, There is none inquiring for my soul.

Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.

5 I have cried to you, O YHWH, I have said, “You [are] my refuge, My portion in the land of the living.”

Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén;

6 Attend to my loud cry, For I have become very low, Deliver me from my pursuers, For they have been stronger than I.

Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!

7 Bring forth my soul from prison to confess Your Name, The righteous surround me about, When You confer benefits on me!

Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.