Psalms 137

1 By rivers of Babylon—There we sat, Indeed, we wept when we remembered Zion.

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 We hung our harps on willows in its midst.

A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

3 For there our captors asked us the words of a song, And our spoilers—joy: “Sing to us of a song of Zion.”

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 How do we sing the song of YHWH, On the land of a stranger?

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

5 If I forget you, O Jerusalem, my right hand forgets!

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 My tongue cleaves to my palate, If I do not remember you, If I do not exalt Jerusalem above my chief joy.

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 Remember, YHWH, for the sons of Edom, The day of Jerusalem, Those saying, “Raze, raze to its foundation!”

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 O daughter of Babylon, O destroyed one, O the blessedness of him who repays to you your deed, That you have done to us.

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 O the blessedness of him who seizes, and has dashed your sucklings on the rock!

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!