Job 3
1 After this Job has opened his mouth, and reviles his day.
Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
2 And Job answers and says:
Megszólalt Jób és mondta:
3 “Let the day perish in which I am born, And the night that has said: A man-child has been conceived.
Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
4 That day—let it be darkness, Do not let God require it from above, Nor let light shine on it.
Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
5 Let darkness and death-shade redeem it, Let a cloud dwell on it, Let them terrify it as the most bitter of days.
Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
6 That night—let thick darkness take it, Let it not be united to days of the year, Let it not come into the number of months.
Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
7 Behold! That night—let it be barren, Let no singing come into it.
Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
8 Let the cursers of day mark it, Who are ready to wake up Leviathan.
Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
9 Let the stars of its twilight be dark, Let it wait for light, and there is none, And let it not look on the eyelids of the dawn.
Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
10 Because it has not shut the doors Of the womb that was mine! And hide misery from my eyes.
Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
11 Why do I not die from the womb? I have come forth from the belly and gasp!
Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
12 Why have knees been before me? And what [are] breasts, that I suck?
Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
13 For now, I have lain down, and am quiet, I have slept—then there is rest to me,
Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
14 With kings and counselors of earth, These building ruins for themselves.
királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
15 Or with princes—they have gold, They are filling their houses [with] silver.
vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
16 (Or I am not as a hidden abortion, As infants—they have not seen light.)
Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
17 There the wicked have ceased troubling, And there the wearied rest in power.
Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
18 Together prisoners have been at ease, They have not heard the voice of an exactor,
Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
19 Small and great [are] the same there. And a servant [is] free from his lord.
Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
20 Why does He give light to the miserable, and life to the bitter soul?
Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
21 Who are waiting for death, and it is not, And they seek it above hid treasures.
Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
22 Who are glad—to joy, They rejoice when they find a grave.
kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
23 To a man whose way has been hidden, And whom God shuts up?
A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
24 For before my food, my sighing comes, And my roarings [are] poured out as waters.
Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
25 For I feared a fear and it meets me, And what I was afraid of comes to me.
Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
26 I was not safe—nor was I quiet—Nor was I at rest—and trouble comes!”
Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
