Job 29
1 And Job adds to lift up his allegory and says:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 “Who makes me as [in] months past, As [in] the days of God’s preserving me?
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 In His causing His lamp to shine on my head, By His light I walk [through] darkness.
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 As I have been in days of my maturity, And the counsel of God on my tent.
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 When yet the Mighty One [is] with me. Around me—my young ones,
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 When washing my goings with butter, And the firm rock [is] with me—streams of oil.
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 When I go out to the gate by the city, In a broad place I prepare my seat.
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 Youths have seen me, and they have been hidden, And the aged have risen—they stood up.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 Princes have kept in words, And they place a hand on their mouth.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 The voice of leaders has been hidden, And their tongue has cleaved to the palate.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 For the ear heard, and declares me blessed, And the eye has seen, and testifies [to] me.
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 For I deliver the afflicted who is crying, And the fatherless who has no helper.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 The blessing of the perishing comes on me, And I cause the heart of the widow to sing.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 I have put on righteousness, and it clothes me, My justice as a robe and a crown.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 I have been eyes to the blind, And I [am] feet to the lame.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 I [am] a father to the needy, And the cause I have not known I search out.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 And I break the jaw-teeth of the perverse, And from his teeth I cast away prey.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 And I say, I expire with my nest, And I multiply days as the sand.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 My root is open to the waters, And dew lodges on my branch.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 My glory [is] fresh with me, And my bow is renewed in my hand.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 They have listened to me, Indeed, they wait, and are silent for my counsel.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 After my word they do not change, And my speech drops on them,
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 And they wait for me as [for] rain, And they have opened wide their mouth [As] for the spring rain.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 I laugh at them—they give no credence, And do not cause the light of my face to fall.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 I choose their way, and sit [as] head, And I dwell as a king in a troop, When he comforts mourners.”
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
