Job 7
1 Is there not a limited time of service to a mortal upon the earth? Are not his days also like the days of a hired laborer?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 As a servant eagerly longeth for the shadow, and as a hired laborer hopeth for his reward:
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 So was I compelled to possess months of vanity, and nights of trouble were counted out unto me.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 When I He down, I say, When shall I arise, and the night be gone? and I am wearied with tossings about till the dawn of day.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 My flesh is covered with worms and clods of dust: my skin is burst open, and become loathsome.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 My days hasten away more swiftly than a weaver's shuttle, and they come to an end in the absence of hope.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Oh remember that nothing but a breath is my life; that my eye will not again see happiness;
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 The eye of him that seeth me now will not behold me again: [thou fixest] thy eyes upon me, and I am no more.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 As the cloud vanisheth and passeth away: so will he that goeth down to the nether world not come up again. (Sheol h7585)
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 He will return no more to his house, and his place will not recognize him any more.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Therefore will I also not restrain my mouth: I will speak in the anguish of my spirit: I will complain in the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Am I a sea, or a monster, that thou settest a watch over me?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 For should I say, My bed shall comfort me, my couch shall help me bear my complaint:
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 Then wouldst thou frighten me with dreams, and with visions wouldst thou terrify me;
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 So that my soul would choose strangling, death rather than these limbs of mine.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 I loathe it; I cannot live for ever: let me alone; for my days are but nought.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 What is the mortal, that thou shouldst make him great? and that thou shouldst direct thy heart toward him?
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 And that thou shouldst visit him every morning, probe him every moment?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 How long wilt thou not turn thy regard from me, nor let; me loose till I swallow down my spittle?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 If I have sinned, what [injury] can I cause unto thee, O thou Guardian of men? why hast thou set me as an object for thee to strike at, so that I am become a burden to myself?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 And why wilt thou not forgive my transgression, and let my iniquity pass away? for soon must I lie down in the dust; and thou wilt seek for me, but I shall be no more.
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
