Job 3
1 After this time Job opened his mouth, and cursed his day.
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 And Job commenced, and said,
És szóla Jób, és monda:
3 Oh that the day whereon I was born might perish, and the night when it was said, There hath been a male child conceived.
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 May that day be [covered with] darkness; may not God from above inquire for it, and may no light beam upon it.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Oh that darkness and the shadow of death might defile it; may a cloud rest upon it; may the blackness of the day terrify it.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 Yon night — let darkness seize upon it; let it not be united to the days of the year; let it not come into the number of the [periods lighted by the] moon.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Lo, may that night be solitary, let no song of joy occur thereon.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Let those denounce it that curse the day, who are ready to raise up their mourning cry.
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Let the stars of its twilight be darkened; let it hope for light, and there be none; and let it not behold the eyelids of the morning-dawn;
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Because God closed not against me the doors of the womb, and thus concealed trouble from my eyes.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Why did I not die [the moment I issued] from the womb, and [why] was I not born merely to perish at once?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Wherefore were knees ready to receive me? and for what purpose were breasts there that I might suck?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 For now should I be lying still and be quiet; I should sleep: then would I be at rest,
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 With kings and counsellors of the earth, who build up ruined places for themselves;
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 Or with princes possessing gold, who fill their houses with silver;
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Or as an untimely birth, hidden [from view] I should not exist; as infants that never have seen the light;
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 There [where] the wicked cease from troubling; and where the exhausted weary are at rest;
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 [Where] the prisoners repose together, [and] they hear no more the taskmaster's voice.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 The small with the great is there, and the servant free from his master.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Wherefore giveth He now light to the labor-laden, and life unto the bitter in soul?
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 Who wait for death, which [cometh] not; and who dig for it sooner than for hidden treasures;
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 Who would rejoice even to exulting, who would be glad could they but find a grave?
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 [Why is light given] to a man whose way is hidden, and around whom God hath placed a fence?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 For before my food cometh my groaning, and like the water are poured forth my loud complaints.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 Because what I greatly dreaded is come upon me, and what I apprehended is come unto me.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 I have had no safety, and no quiet, and no rest; and [now] harrowing trouble is come.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
