< Job 7 >
1 Is not the life of man upon earth a state of trial? and his existence as that of a hireling by the day?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 Or as a servant that fears his master, and one who has grasped a shadow? or as a hireling waiting for his pay?
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 So have I also endured months of vanity, and nights of pain have been appointed me.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 Whenever I lie down, I say, When [will it be] day? and whenever I rise up, again [I say] when [will it be] evening? and I am full of pains from evening to morning.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 And my body is covered with loathsome worms; and I waste away, scraping off clods of dust from my eruption.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 And my life is lighter than a word, and has perished in vain hope.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Remember then that my life is breath, and mine eye shall not yet again see good.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 The eye of him that sees me shall not see me [again]: your eyes are upon me, and I am no more.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 [I am] as a cloud that is cleared away from the sky: for if a man go down to the grave, he shall not come up again: (Sheol )
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol )
10 and he shall surely not return to his own house, neither shall his place know him any more.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Then neither will I refrain my mouth: I will speak being in distress; being in anguish I will disclose the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Am I a sea, or a serpent, that you have set a watch over me?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 I said that my bed should comfort me, and I would privately counsel with myself on my couch.
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 You scare me with dreams, and do terrify me with visions.
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 You will separate life from my spirit; and yet [keep] my bones from death.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 For I shall not live for ever, that I should patiently endure: depart from me, for my life [is] vain.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 For what is man, that you have magnified him? or that you give heed to him?
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 Will you visit him till the morning, and judge him till [the time of] rest?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 How long do you not let me alone, nor let me go, until I shall swallow down my spittle?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 If I have sinned, what shall I be able to do, O you that understand the mind of men? why have you made me as your accuser, and [why] am I a burden to you?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 Why have you not forgotten my iniquity, and purged my sin? but now I shall depart to the earth; and in the morning I am no more.
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.