Lamentations 5
1 Remember, O LORD, what is come upon us: consider, and behold our reproach.
Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!
2 Our inheritance is turned to strangers, our houses to aliens.
A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.
3 We are orphans and fatherless, our mothers [are] as widows.
Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.
4 We have drunken our water for money; our wood is sold unto us.
Vizünket pénzért iszszuk, tűzifánkat áron kapjuk.
5 Our necks [are] under persecution: we labour, [and] have no rest.
Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.
6 We have given the hand [to] the Egyptians, [and to] the Assyrians, to be satisfied with bread.
Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.
7 Our fathers have sinned, [and are] not; and we have borne their iniquities.
Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.
8 Servants have ruled over us: [there is] none that doth deliver [us] out of their hand.
Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökből.
9 We gat our bread with [the peril of] our lives because of the sword of the wilderness.
Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.
10 Our skin was black like an oven because of the terrible famine.
Bőrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.
11 They ravished the women in Zion, [and] the maids in the cities of Judah.
Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szűzeket Júda városaiban.
12 Princes are hanged up by their hand: the faces of elders were not honoured.
A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.
13 They took the young men to grind, and the children fell under the wood.
Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el.
14 The elders have ceased from the gate, the young men from their musick.
A vének eltüntek a kapuból, megszüntek az ifjak énekelni.
15 The joy of our heart is ceased; our dance is turned into mourning.
Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.
16 The crown is fallen [from] our head: woe unto us, that we have sinned!
Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!
17 For this our heart is faint; for these [things] our eyes are dim.
Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;
18 Because of the mountain of Zion, which is desolate, the foxes walk upon it.
A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!
19 Thou, O LORD, remainest for ever; thy throne from generation to generation.
Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékről nemzedékre!
20 Wherefore dost thou forget us for ever, [and] forsake us so long time?
Miért feledkezel el örökre mi rólunk? miért hagysz el minket hosszú időre?
21 Turn thou us unto thee, O LORD, and we shall be turned; renew our days as of old.
Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.
22 But thou hast utterly rejected us; thou art very wroth against us.
Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!
