Job 7
1 [Is there] not an appointed time to man upon earth? [are not] his days also like the days of an hireling?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 As a servant earnestly desireth the shadow, and as an hireling looketh for [the reward of] his work:
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 So am I made to possess months of vanity, and wearisome nights are appointed to me.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 When I lie down, I say, When shall I arise, and the night be gone? and I am full of tossings to and fro unto the dawning of the day.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 My flesh is clothed with worms and clods of dust; my skin is broken, and become loathsome.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 My days are swifter than a weaver’s shuttle, and are spent without hope.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 O remember that my life [is] wind: mine eye shall no more see good.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 The eye of him that hath seen me shall see me no [more: ] thine eyes [are] upon me, and I [am] not.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 [As] the cloud is consumed and vanisheth away: so he that goeth down to the grave shall come up no [more]. (Sheol h7585)
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 He shall return no more to his house, neither shall his place know him any more.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Therefore I will not refrain my mouth; I will speak in the anguish of my spirit; I will complain in the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 [Am] I a sea, or a whale, that thou settest a watch over me?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 When I say, My bed shall comfort me, my couch shall ease my complaint;
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 Then thou scarest me with dreams, and terrifiest me through visions:
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 So that my soul chooseth strangling, [and] death rather than my life.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 I loathe [it; ] I would not live alway: let me alone; for my days [are] vanity.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 What [is] man, that thou shouldest magnify him? and that thou shouldest set thine heart upon him?
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 And [that] thou shouldest visit him every morning, [and] try him every moment?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 How long wilt thou not depart from me, nor let me alone till I swallow down my spittle?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 I have sinned; what shall I do unto thee, O thou preserver of men? why hast thou set me as a mark against thee, so that I am a burden to myself?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 And why dost thou not pardon my transgression, and take away mine iniquity? for now shall I sleep in the dust; and thou shalt seek me in the morning, but I [shall] not [be].
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
