Job 4
1 Then Eliphaz the Temanite answered and said,
És felele a témáni Elifáz, és monda:
2 [If] we assay to commune with thee, wilt thou be grieved? but who can withhold himself from speaking?
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
3 Behold, thou hast instructed many, and thou hast strengthened the weak hands.
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
4 Thy words have upholden him that was falling, and thou hast strengthened the feeble knees.
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
5 But now it is come upon thee, and thou faintest; it toucheth thee, and thou art troubled.
Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
6 [Is] not [this] thy fear, thy confidence, thy hope, and the uprightness of thy ways?
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
7 Remember, I pray thee, who [ever] perished, being innocent? or where were the righteous cut off?
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
8 Even as I have seen, they that plow iniquity, and sow wickedness, reap the same.
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
9 By the blast of God they perish, and by the breath of his nostrils are they consumed.
Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
10 The roaring of the lion, and the voice of the fierce lion, and the teeth of the young lions, are broken.
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
11 The old lion perisheth for lack of prey, and the stout lion’s whelps are scattered abroad.
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
12 Now a thing was secretly brought to me, and mine ear received a little thereof.
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
13 In thoughts from the visions of the night, when deep sleep falleth on men,
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
14 Fear came upon me, and trembling, which made all my bones to shake.
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
15 Then a spirit passed before my face; the hair of my flesh stood up:
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
16 It stood still, but I could not discern the form thereof: an image [was] before mine eyes, [there was] silence, and I heard a voice, [saying],
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
17 Shall mortal man be more just than God? shall a man be more pure than his maker?
Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
18 Behold, he put no trust in his servants; and his angels he charged with folly:
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
19 How much less [in] them that dwell in houses of clay, whose foundation [is] in the dust, [which] are crushed before the moth?
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
20 They are destroyed from morning to evening: they perish for ever without any regarding [it].
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
21 Doth not their excellency [which is] in them go away? they die, even without wisdom.
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
