Exodus 5
1 And afterward Moses and Aaron went in, and told Pharaoh, Thus saith the LORD God of Israel, Let my people go, that they may hold a feast unto me in the wilderness.
Azután bementek Mózes és Áron és mondták Fáraónak: Így szól az Örökkévaló, Izrael Istene, bocsásd el népemet, hogy ünnepet üljenek nekem a pusztában.
2 And Pharaoh said, Who [is] the LORD, that I should obey his voice to let Israel go? I know not the LORD, neither will I let Israel go.
De Fáraó mondta: Ki az Örökkévaló, hogy hallgassak a szavára, hogy elbocsássam Izraelt? Nem ismerem az Örökkévalót és Izraelt sem fogom elbocsátani.
3 And they said, The God of the Hebrews hath met with us: let us go, we pray thee, three days’ journey into the desert, and sacrifice unto the LORD our God; lest he fall upon us with pestilence, or with the sword.
És ők mondták: A héberek Istene jelent meg nekünk; hadd menjünk csak három napi útra a pusztába és áldozzunk az Örökkévalónak, ami Istenünknek, hogy ne sújtson bennünket halálvésszel, vagy karddal.
4 And the king of Egypt said unto them, Wherefore do ye, Moses and Aaron, let the people from their works? get you unto your burdens.
És mondta nekik Egyiptom királya: Mózes és Áron, miért zavarjátok ki a népet munkájából; menjetek rabmunkáitokra!
5 And Pharaoh said, Behold, the people of the land now [are] many, and ye make them rest from their burdens.
És mondta Fáraó: Íme, sok most az ország népe, és ti szüneteltetitek rabmunkáikban.
6 And Pharaoh commanded the same day the taskmasters of the people, and their officers, saying,
És megparancsolta Fáraó az nap a nép hajtóinak és felügyelőinek, mondván:
7 Ye shall no more give the people straw to make brick, as heretofore: let them go and gather straw for themselves.
Ne adjatok többé szalmát a népnek a téglavetéshez, mint tegnap, tegnapelőtt; maguk menjenek és tarlózzanak maguknak szalmát.
8 And the tale of the bricks, which they did make heretofore, ye shall lay upon them; ye shall not diminish [ought] thereof: for they [be] idle; therefore they cry, saying, Let us go [and] sacrifice to our God.
De a téglák számát, amelyet szoktak készíteni tegnap, tegnapelőtt, vessétek ki rájuk, ne vonjatok le belőle; mert restek ők, azért kiáltanak, mondván: Hadd menjünk, hadd áldozzunk Istenünknek!
9 Let there more work be laid upon the men, that they may labour therein; and let them not regard vain words.
Nehezedjék a munka a férfiakra, hogy foglalkozzanak vele és ne forduljanak hazug szavak felé.
10 And the taskmasters of the people went out, and their officers, and they spake to the people, saying, Thus saith Pharaoh, I will not give you straw.
És kimentek, akik a népet hajtják és felügyelői, és szóltak a néphez, mondván: Így szól Fáraó: Én nem adok nektek szalmát;
11 Go ye, get you straw where ye can find it: yet not ought of your work shall be diminished.
ti menjetek, vegyetek magatoknak szalmát onnan, a hol találtok, mert nem vonnak le munkátokból semmit.
12 So the people were scattered abroad throughout all the land of Egypt to gather stubble instead of straw.
És elszéledt a nép Egyiptom egész országában, hogy tarlózzon tarlót szalmának.
13 And the taskmasters hasted [them], saying, Fulfil your works, [your] daily tasks, as when there was straw.
A hajtók pedig sürgették mondván: Végezzétek munkáitokat, a napi dolgot a maga napján, mint amikor volt szalma.
14 And the officers of the children of Israel, which Pharaoh’s taskmasters had set over them, were beaten, [and] demanded, Wherefore have ye not fulfilled your task in making brick both yesterday and to day, as heretofore?
És megverettek Izrael fiainak felügyelői, akiket tettek feléjük Fáraónak a hajtói, mondván: Miért nem végeztétek el kiszabott részeteket, téglát vetve, mint tegnap tegnapelőtt, sem tegnap, sem ma?
15 Then the officers of the children of Israel came and cried unto Pharaoh, saying, Wherefore dealest thou thus with thy servants?
És eljöttek Izrael fiainak felügyelői és kiáltottak Fáraóhoz, mondván: Miért teszel így szolgáiddal?
16 There is no straw given unto thy servants, and they say to us, Make brick: and, behold, thy servants [are] beaten; but the fault [is] in thine own people.
Szalmát nem adnak szolgáidnak és téglákat, azt mondják nekünk, csináljatok; és íme, szolgáidat megverik és így vétkezik néped.
17 But he said, Ye [are] idle, [ye are] idle: therefore ye say, Let us go [and] do sacrifice to the LORD.
De ő mondta: Restek vagytok ti, restek! Azért mondjátok: Hadd menjünk, hadd áldozzunk az Örökkévalónak.
18 Go therefore now, [and] work; for there shall no straw be given you, yet shall ye deliver the tale of bricks.
És most, menjetek, dolgozzatok, szalma pedig ne adassék nektek, de a téglák számát beadjátok.
19 And the officers of the children of Israel did see [that] they [were] in evil [case], after it was said, Ye shall not minish [ought] from your bricks of your daily task.
És látták Izrael fiainak felügyelői azokat a bajban, mondván: Ne vonjatok le tégláitokból, a napi dologból a maga napján.
20 And they met Moses and Aaron, who stood in the way, as they came forth from Pharaoh:
És találkoztak Mózessel és Áronnal, kik előttük álltak, midőn kimentek Fáraótól,
21 And they said unto them, The LORD look upon you, and judge; because ye have made our savour to be abhorred in the eyes of Pharaoh, and in the eyes of his servants, to put a sword in their hand to slay us.
és mondták nekik: Tekintsen rátok az Örökkévaló és ítéljen, hogy rossz hírbe kevertetek minket Fáraó előtt és szolgái előtt, kardot adván kezükbe, hogy megöljenek bennünket.
22 And Moses returned unto the LORD, and said, Lord, wherefore hast thou [so] evil entreated this people? why [is] it [that] thou hast sent me?
És visszatért Mózes az Örökkévalóhoz, és mondta: Uram miért bántál rosszul a néppel, minek is küldtél engem?
23 For since I came to Pharaoh to speak in thy name, he hath done evil to this people; neither hast thou delivered thy people at all.
Amióta bementem Fáraóhoz, hogy szóljak nevedben, gonoszul bánik e néppel; de megmenteni, nem mentetted meg népedet.
