Job 7
1 Is there not an appointed time to man upon earth? are not his days also like the days of a worker?
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 As a servant earnestly desires the shadow, and as a worker looks for the reward of his work:
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 So am I made to possess months of vanity, and wearisome nights are appointed to me.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 When I lie down, I say, When shall I arise, and the night be gone? and I am full of tossings back and forth unto the dawning of the day.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 My flesh is clothed with worms and clods of dust; my skin is broken, and become loathsome.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 My days are swifter than a weaver's shuttle, and are spent without hope.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 O remember that my life is wind: mine eye shall no more see good.
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 The eye of him that has seen me shall see me no more: your eyes are upon me, and I am not.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
9 As the cloud is consumed and vanishes away: so he that goes down to the grave shall come up no more. (Sheol h7585)
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 He shall return no more to his house, neither shall his place know him any more.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 Therefore I will not refrain my mouth; I will speak in the anguish of my spirit; I will complain in the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Am I a sea, or a whale, that you set a watch over me?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 When I say, My bed shall comfort me, my couch shall ease my complaints;
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Then you scare me with dreams, and terrify me through visions:
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 So that my soul chooses strangling, and death rather than my life.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 I loathe it; I would not live always: let me alone; for my days are vanity.
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 What is man, that you should magnify him? and that you should set your heart upon him?
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 And that you should visit him every morning, and try him every moment?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 How long will you not depart from me, nor let me alone till I swallow down my spittle?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 I have sinned; what shall I do unto you, O you preserver of men? why have you set me as a mark against you, so that I am a burden to myself?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 And why do you not pardon my transgression, and take away my iniquity? for now shall I sleep in the dust; and you shall seek me in the morning, but I shall not be.
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
