Psalms 137

1 By the rivers of Babylon, there we sat down, yes, we wept, when we remembered Zion.

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 We hanged our harps on the willows in the middle thereof.

A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

3 For there they that carried us away captive required of us a song; and they that wasted us required of us mirth, saying, Sing us one of the songs of Zion.

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 How shall we sing the LORD’s song in a strange land?

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

5 If I forget you, O Jerusalem, let my right hand forget her cunning.

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 If I do not remember you, let my tongue stick to the roof of my mouth; if I prefer not Jerusalem above my chief joy.

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 Remember, O LORD, the children of Edom in the day of Jerusalem; who said, Raze it, raze it, even to the foundation thereof.

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 O daughter of Babylon, who are to be destroyed; happy shall he be, that rewards you as you have served us.

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 Happy shall he be, that takes and dashes your little ones against the stones.

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!