Job 3
1 After this opened Job his mouth, and cursed his day.
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 And Job spoke, and said,
És szóla Jób, és monda:
3 Let the day perish wherein I was born, and the night in which it was said, There is a man child conceived.
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Let that day be darkness; let not God regard it from above, neither let the light shine on it.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Let darkness and the shadow of death stain it; let a cloud dwell on it; let the blackness of the day terrify it.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 As for that night, let darkness seize on it; let it not be joined to the days of the year, let it not come into the number of the months.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 See, let that night be solitary, let no joyful voice come therein.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Let them curse it that curse the day, who are ready to raise up their mourning.
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Let the stars of the twilight thereof be dark; let it look for light, but have none; neither let it see the dawning of the day:
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Because it shut not up the doors of my mother’s womb, nor hid sorrow from my eyes.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Why died I not from the womb? why did I not give up the ghost when I came out of the belly?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Why did the knees prevent me? or why the breasts that I should suck?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 For now should I have lain still and been quiet, I should have slept: then had I been at rest,
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 With kings and counsellors of the earth, which build desolate places for themselves;
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 Or with princes that had gold, who filled their houses with silver:
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Or as an hidden untimely birth I had not been; as infants which never saw light.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 There the wicked cease from troubling; and there the weary be at rest.
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 There the prisoners rest together; they hear not the voice of the oppressor.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 The small and great are there; and the servant is free from his master.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Why is light given to him that is in misery, and life to the bitter in soul;
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 Which long for death, but it comes not; and dig for it more than for hid treasures;
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 Which rejoice exceedingly, and are glad, when they can find the grave?
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 Why is light given to a man whose way is hid, and whom God has hedged in?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 For my sighing comes before I eat, and my roarings are poured out like the waters.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 For the thing which I greatly feared is come on me, and that which I was afraid of is come to me.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 I was not in safety, neither had I rest, neither was I quiet; yet trouble came.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
