2 Samuel 9
1 And David said, Is there yet any that is left of the house of Saul, that I may show him kindness for Jonathan’s sake?
Monda pedig Dávid: Maradt-é még valaki a Saul házanépe közül, hogy irgalmasságot cselekedjem ő vele Jonathánért?
2 And there was of the house of Saul a servant whose name was Ziba. And when they had called him to David, the king said to him, Are you Ziba? And he said, Your servant is he.
Vala pedig Saul házából egy szolga, kinek neve vala Siba, kit Dávidhoz szólítának, és monda a király néki: Te vagy-é Siba? Felele: Én vagyok a te szolgád.
3 And the king said, Is there not yet any of the house of Saul, that I may show the kindness of God to him? And Ziba said to the king, Jonathan has yet a son, which is lame on his feet.
Akkor monda a király: Maradt-é még valaki a Saul házanépe közül, hogy cselekedjem vele az Isten irgalmasságát? Felele Siba a királynak: Van még Jonathánnak egy fia, ki mind a két lábára sánta.
4 And the king said to him, Where is he? And Ziba said to the king, Behold, he is in the house of Machir, the son of Ammiel, in Lodebar.
Monda néki a király: Hol van? És monda Siba a királynak: Ímé az Ammiel fiának, Mákirnak házában van Ló-Debárban.
5 Then king David sent, and fetched him out of the house of Machir, the son of Ammiel, from Lodebar.
Akkor elkülde Dávid király, és elhozatá őt a Mákirnak, az Ammiel fiának házából Ló-Debárból.
6 Now when Mephibosheth, the son of Jonathan, the son of Saul, was come to David, he fell on his face, and did reverence. And David said, Mephibosheth. And he answered, Behold your servant!
És mikor megérkezett Dávidhoz Méfibóset, Jonathánnak a Saul fiának fia, arczczal leborula, és tisztességet tőn néki; és monda Dávid: Méfibóset! ki felele: Ímhol a te szolgád.
7 And David said to him, Fear not: for I will surely show you kindness for Jonathan your father’s sake, and will restore you all the land of Saul your father; and you shall eat bread at my table continually.
Monda néki Dávid: Ne félj; mert kétség nélkül irgalmasságot cselekeszem veled Jonathánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te nagyatyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lesz ételed.
8 And he bowed himself, and said, What is your servant, that you should look on such a dead dog as I am?
Akkor fejet hajta Méfibóset, és monda: Micsoda a te szolgád, hogy a holt ebre reá tekintettél, minemű én vagyok?
9 Then the king called to Ziba, Saul’s servant, and said to him, I have given to your master’s son all that pertained to Saul and to all his house.
Szólítá azután a király Sibát, Saulnak szolgáját, és monda néki: Valamije volt Saulnak és egész háznépének, mindazokat a te urad fiának adtam.
10 You therefore, and your sons, and your servants, shall till the land for him, and you shall bring in the fruits, that your master’s son may have food to eat: but Mephibosheth your master’s son shall eat bread always at my table. Now Ziba had fifteen sons and twenty servants.
A majorságnak azért te viseljed gondját, és a te fiaid és szolgáid, és beszolgáltassad, hogy legyen a te urad fiának kenyere, melylyel éljen. Méfibóset pedig, a te uradnak fia, az én asztalomnál eszik mindenkor. Vala pedig Sibának tizenöt fia és húsz szolgája.
11 Then said Ziba to the king, According to all that my lord the king has commanded his servant, so shall your servant do. As for Mephibosheth, said the king, he shall eat at my table, as one of the king’s sons.
Felele Siba a királynak: Valamit az én uram, a király parancsol nékem, szolgájának, a képen cselekeszik a te szolgád. És Méfibóset az én asztalomnál eszik, mint a király fiainak egyike.
12 And Mephibosheth had a young son, whose name was Micha. And all that dwelled in the house of Ziba were servants to Mephibosheth.
Vala pedig Méfibósetnek egy fiacskája, kinek neve Mika vala; a Siba házában lakozók pedig mindnyájan Méfibóset szolgái valának.
13 So Mephibosheth dwelled in Jerusalem: for he did eat continually at the king’s table; and was lame on both his feet.
Méfibóset tehát Jeruzsálemben lakozék, mert mindenkor a király asztalánál eszik vala; és ő mind a két lábára sánta vala.
