Psalms 137

1 By the rivers of Babylon, there we sat down, yea, we wept, when we remembered Zion.

Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

2 Upon the willows in the midst thereof we hanged up our harps.

A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

3 For there they that led us captive asked of us words of song, and our tormentors asked of us mirth: 'Sing us one of the songs of Zion.'

Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

4 How shall we sing the LORD'S song in a foreign land?

Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

5 If I forget thee, O Jerusalem, let my right hand forget her cunning.

Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

6 Let my tongue cleave to the roof of my mouth, if I remember thee not; if I set not Jerusalem above my chiefest joy.

Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

7 Remember, O LORD, against the children of Edom the day of Jerusalem; who said: 'Rase it, rase it, even to the foundation thereof.'

Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

8 O daughter of Babylon, that art to be destroyed; happy shall he be, that repayeth thee as thou hast served us.

Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

9 Happy shall he be, that taketh and dasheth thy little ones against the rock.

Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!