Job 30
1 But now they that are younger than I have me in derision, whose fathers I disdained to set with the dogs of my flock.
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Yea, the strength of their hands, whereto should it profit me? men in whom ripe age is perished.
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 They are gaunt with want and famine; they gnaw the dry ground, in the gloom of wasteness and desolation.
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 They pluck salt-wort with wormwood; and the roots of the broom are their food.
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 They are driven forth from the midst of men; they cry after them as after a thief.
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 In the clefts of the valleys must they dwell, in holes of the earth and of the rocks.
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 Among the bushes they bray; under the nettles they are gathered together.
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 They are children of churls, yea, children of ignoble men; they were scourged out of the land.
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 And now I am become their song, yea, I am a byword unto them.
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 They abhor me, they flee far from me, and spare not to spit in my face.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 For He hath loosed my cord, and afflicted me, and they have cast off the bridle before me.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 Upon my right hand rise the brood; they entangle my feet, and they cast up against me their ways of destruction.
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 They break up my path, they further my calamity, even men that have no helper.
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 As through a wide breach they come; in the midst of the ruin they roll themselves upon me.
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 Terrors are turned upon me, they chase mine honour as the wind; and my welfare is passed away as a cloud.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 And now my soul is poured out within me; days of affliction have taken hold upon me.
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 In the night my bones are pierced, and fall from me, and my sinews take no rest.
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 By the great force of my disease is my garment disfigured; it bindeth me about as the collar of my coat.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 He hath cast me into the mire, and I am become like dust and ashes.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 I cry unto Thee, and Thou dost not answer me; I stand up, and Thou lookest at me.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 Thou art turned to be cruel to me; with the might of Thy hand Thou hatest me.
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Thou liftest me up to the wind, Thou causest me to ride upon it; and Thou dissolvest my substance.
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 For I know that Thou wilt bring me to death, and to the house appointed for all living.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Surely none shall put forth his hand to a ruinous heap, neither because of these things shall help come in one's calamity,
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 If I have not wept for him that was in trouble, and if my soul grieved not for the needy.
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 Yet, when I looked for good, there came evil; and when I waited for light, there came darkness.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 Mine inwards boil, and rest not; days of affliction are come upon me.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 I go mourning without the sun; I stand up in the assembly, and cry for help.
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 I am become a brother to jackals, and a companion to ostriches.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 My skin is black, and falleth from me, and my bones are burned with heat.
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 Therefore is my harp turned to mourning, and my pipe into the voice of them that weep.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
