Job 3
1 After this opened Job his mouth, and cursed his day.
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 And Job spoke, and said:
És szóla Jób, és monda:
3 Let the day perish wherein I was born, and the night wherein it was said: 'A man-child is brought forth.'
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Let that day be darkness; let not God inquire after it from above, neither let the light shine upon it.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Let darkness and the shadow of death claim it for their own; let a cloud dwell upon it; let all that maketh black the day terrify it.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 As for that night, let thick darkness seize upon it; let it not rejoice among the days of the year; let it not come into the number of the months.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Lo, let that night be desolate; let no joyful voice come therein.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Let them curse it that curse the day, who are ready to rouse up leviathan.
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Let the stars of the twilight thereof be dark; let it look for light, but have none; neither let it behold the eyelids of the morning;
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Because it shut not up the doors of my mother's womb, nor hid trouble from mine eyes.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Why died I not from the womb? Why did I not perish at birth?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Why did the knees receive me? And wherefore the breasts, that I should suck?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 For now should I have lain still and been quiet; I should have slept; then had I been at rest —
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 With kings and counsellors of the earth, who built up waste places for themselves;
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 Or with princes that had gold, who filled their houses with silver;
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Or as a hidden untimely birth I had not been; as infants that never saw light.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 There the wicked cease from troubling; and there the weary are at rest.
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 There the prisoners are at ease together; they hear not the voice of the taskmaster.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 The small and great are there alike; and the servant is free from his master.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Wherewith is light given to him that is in misery, and life unto the bitter in soul —
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 Who long for death, but it cometh not; and dig for it more than for hid treasures;
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 Who rejoice unto exultation, and are glad, when they can find the grave? —
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 To a man whose way is hid, and whom God hath hedged in?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 For my sighing cometh instead of my food, and my roarings are poured out like water.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 For the thing which I did fear is come upon me, and that which I was afraid of hath overtaken me.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 I was not at ease, neither was I quiet, neither had I rest; but trouble came.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
