Job 29
1 So Iob proceeded and continued his parable, saying,
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 Oh that I were as in times past, when God preserued me!
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 When his light shined vpon mine head: and when by his light I walked thorowe the darkenesse,
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 As I was in the dayes of my youth: when Gods prouidence was vpon my tabernacle:
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 When the almightie was yet with me, and my children round about me.
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 When I washed my pathes with butter, and when the rocke powred me out riuers of oyle:
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 When I went out to the gate, euen to the iudgement seat, and when I caused them to prepare my seate in the streete.
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 The yong men saw me, and hid themselues, and the aged arose, and stood vp.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 The princes stayed talke, and layde their hand on their mouth.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 The voyce of princes was hidde, and their tongue cleaued to the roofe of their mouth.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 And when the eare heard me, it blessed me: and when the eye sawe me, it gaue witnesse to me.
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 For I deliuered the poore that cryed, and the fatherlesse, and him that had none to helpe him.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 The blessing of him that was ready to perish, came vpon me, and I caused the widowes heart to reioyce.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 I put on iustice, and it couered me: my iudgement was as a robe, and a crowne.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 I was the eyes to the blinde, and I was the feete to the lame.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 I was a father vnto the poore, and when I knewe not the cause, I sought it out diligently.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 I brake also the chawes of the vnrighteous man, and pluckt the praye out of his teeth.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Then I sayde, I shall die in my nest, and I shall multiplie my dayes as the sand.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 For my roote is spread out by the water, and the dewe shall lye vpon my branche.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 My glory shall renue towarde me, and my bowe shall be restored in mine hand.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 Vnto me men gaue eare, and wayted, and helde their tongue at my counsell.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 After my wordes they replied not, and my talke dropped vpon them.
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 And they wayted for me, as for the raine, and they opened their mouth as for the latter rayne.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 If I laughed on them, they beleeued it not: neither did they cause the light of my countenance to fall.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 I appoynted out their way, and did sit as chiefe, and dwelt as a King in the army, and like him that comforteth the mourners.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
