Psalms 137

1 When we sat down by the rivers of Babylon we wept as we remembered Zion.

Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

2 We hung up our harps on the willow trees.

A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

3 For those who had taken us captive asked us for a song—our tormentors wanted us to sing a happy song from Jerusalem.

Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

4 But how could we sing a song dedicated to the Lord in a pagan land?

Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

5 If I forget Jerusalem, may my right hand forget how to play;

Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

6 May my tongue stick to the roof of my mouth if I don't remember you—if I don't consider Jerusalem my greatest joy.

Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

7 Lord, please remember what the people of Edom did on the day Jerusalem fell, the ones who said “Tear it down! Destroy it down to its foundations!”

Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

8 Daughter of Babylon, you will be destroyed! Happy is the one who pays you back, who does to you what you did to us!

Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

9 Happy is the one who grabs your children and smashes them against the rocks!

Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!