Job 7
1 “Isn't life for human beings like serving a sentence of hard labor? Don't their days pass like those of a hired laborer?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 Like some slave longing for a bit of shade, like a hired hand anxiously waiting for pay day,
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 I've been given months of emptiness and nights of misery.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 When I go to bed I ask, ‘When shall I get up?’ But the night goes on and on, and I toss and turn until dawn.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 My body is covered with maggots and caked in dirt; my skin is cracked, with oozing sores.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 My days pass quicker than a weaver's shuttle and they come to an end without hope.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Remember that my life is just a breath; I will not see happiness again.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 Those watching me won't see me anymore; your eyes will be looking for me, but I will be gone.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 When a cloud disappears, it's gone, just as anyone who goes down to Sheol does not come back up. (Sheol h7585)
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 They will never return home, and the people they knew will forget them.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 So, no, I won't hold my tongue—I will speak in the agony of my spirit; I will complain in the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Am I the sea or a sea monster that you have to guard me?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 If I tell myself, ‘I'll feel better if I lie down in my bed,’ or ‘it will help me to lie down on my couch,’
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 then you scare me so much with dreams and terrify me with visions
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 that I would rather be strangled—I would rather die than become just a bag of bones.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 I hate my life! I know I won't live long. Leave me alone because my life is just a breath.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 Why are human beings so important to you; why are you so concerned about them
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 that you inspect them every morning and test them every moment? Won't you ever stop staring at me?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 Won't you ever leave me alone long enough to catch my breath?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 What have I done wrong? What have I done to you, Watcher of Humanity? Why have you made me your target, so that I'm a burden even to myself?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 If so why don't you pardon my sins, and take away my guilt? Right now I'm going to lie down in the dust, and though you will look for me, I will be gone.”
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
