Job 29
1 Job went on speaking.
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 “I wish I was back in the old days when God looked after me!
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 His light shone above me and lit my way through the darkness.
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 When I was young and strong, God was my friend and spoke to me in my home.
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 The Almighty was still with me and I was surrounded with my children.
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 My herds produced much milk, and oil flowed freely from my olive presses.
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 I went out to the city gate and took my seat in the public square.
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 The young men saw me and moved out of the way; the elders would stand up for me.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 The leaders remained silent and covered their mouths with their hands.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 The voices of the officials were hushed; they held their tongues in my presence.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 Everyone who listened to me praised me; whoever saw me commended me,
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 because I gave to the poor who called out to me and the orphans who had no one to help them.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 Those who were about to die blessed me; I made the widow sing for joy.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Being true and acting right were what I wore for clothing.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 I was like eyes for the blind and feet for the lame.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 I was like a father to the poor, and I defended the rights of strangers.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 I broke the jaw of the wicked and made them drop their prey from their teeth.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 I thought I would die at home, after many years.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 Like a tree my roots spread out to the water; the dew rests on my branches overnight.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 Fresh honors were always being given to me; my strength was renewed like an unfailing bow.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 People listened carefully to what I had to say; they kept quiet as they listened to my advice.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 Once I had spoken they had nothing else to say; what I said was enough.
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 They waited for me like people waiting for rain; their mouths wide open for the spring rain.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 When I smiled at them they could hardly believe it; my approval meant all the world to them.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 I decided the way forward as their leader, living like a king among his soldiers, and when they were sad I comforted them.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
