Psalms 39
1 Unto the end, for Idithun himself, a canticle of David. I said: I will take heed to my ways: that I sin not with my tongue. I have set guard to my mouth, when the sinner stood against me.
Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára. Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen.
2 I was dumb, and was humbled, and kept silence from good things: and my sorrow was renewed.
Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
3 My heart grew hot within me: and in my meditation a fire shall flame out.
Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék azért az én nyelvemmel:
4 I spoke with my tongue: O Lord, make me know my end. And what is the number of my days: that I may know what is wanting to me.
Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
5 Behold thou hast made my days measurable: and my substance is as nothing before thee. And indeed all things are vanity: every man living.
Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! (Szela)
6 Surely man passeth as an image: yea, and he is disquieted in vain. He storeth up: and he knoweth not for whom he shall gather these things.
Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
7 And now what is my hope? is it not the Lord? and my substance is with thee.
Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
8 Deliver thou me from all my iniquities: thou hast made me a reproach to the fool.
Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
9 I was dumb, and I opened not my mouth, because thou hast done it.
Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
10 Remove thy scourges from me. The strength of thy hand hath made me faint in rebukes:
Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
11 Thou hast corrected man for iniquity. And thou hast made his soul to waste away like a spider: surely in vain is any man disquieted.
Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. (Szela)
12 Hear my prayer, O Lord, and my supplication: give ear to my tears. Be not silent: for I am a stranger with thee, and a sojourner as all my fathers were.
Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm.
13 O forgive me, that I may be refreshed, before I go hence, and be no more.
Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé!
