Psalms 137

1 Upon the rivers of Babylon, there we sat and wept: when we remembered Sion:

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 On the willows in the midst thereof we hung up our instruments.

A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

3 For there they that led us into captivity required of us the words of songs. And they that carried us away, said: Sing ye to us a hymn of the songs of Sion.

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 How shall we sing the song of the Lord in a strange land?

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

5 If I forget thee, O Jerusalem, let my right hand be forgotten.

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 Let my tongue cleave to my jaws, if I do not remember thee: If I make not Jerusalem the beginning of my joy.

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 Remember, O Lord, the children of Edom, in the day of Jerusalem: Who say: Rase it, rase it, even to the foundation thereof.

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 O daughter of Babylon, miserable: blessed shall he be who shall repay thee thy payment which thou hast paid us.

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 Blessed be he that shall take and dash thy little ones against the rock.

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!