Lamentations 5
1 Remember, O Lord, what is come upon us: consider and behold our reproach.
Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!
2 Our inheritance is turned to aliens: our houses to strangers.
A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.
3 We are become orphans without a father: our mothers are as widows.
Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.
4 We have drunk our water for money: we have bought our wood.
Vizünket pénzért iszszuk, tűzifánkat áron kapjuk.
5 We were dragged by the necks, we were weary and no rest was given us.
Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.
6 We have given our hand to Egypt, and to the Assyrians, that we might be satisfied with bread.
Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.
7 Our fathers have sinned, and are not: and we have borne their iniquities.
Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.
8 Servants have ruled over us: there was none to redeem us out of their hand.
Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökből.
9 We fetched our bread at the peril of our lives, because of the sword in the desert.
Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.
10 Our skin was burnt as an oven, by reason of the violence of the famine.
Bőrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.
11 They oppressed the women in Sion, and the virgins in the cities of Juda.
Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szűzeket Júda városaiban.
12 The princes were hanged up by their hand: they did not respect the persons of the ancient.
A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.
13 They abused the young men indecently: and the children fell under the wood.
Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el.
14 The ancients have ceased from the gates: the young men from the choir of the singers.
A vének eltüntek a kapuból, megszüntek az ifjak énekelni.
15 The joy of our heart is ceased, our dancing is turned into mourning.
Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.
16 The crown is fallen from our head woe to us, because we have sinned.
Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!
17 Therefore is our heart sorrowful, therefore are our eyes become dim,
Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;
18 For mount Sion, because it is destroyed, foxes have walked upon it.
A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!
19 But thou, O Lord, shalt remain for ever, thy throne from generation to generation.
Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékről nemzedékre!
20 Why wilt thou forget us for ever? why wilt thou forsake us for a long time?
Miért feledkezel el örökre mi rólunk? miért hagysz el minket hosszú időre?
21 Convert us, O Lord, to thee, and we shall be converted: renew our days, as from the beginning.
Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.
22 But thou hast utterly rejected us, thou art exceedingly angry against us.
Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!
