Job 3
1 After this Job opened his mouth, and cursed his day,
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 And he said:
És szóla Jób, és monda:
3 Let the day perish wherein I was born, and the night in which it was said: A man child is conceived.
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Let that day be turned into darkness, let not God regard it from above, and let not the light shine upon it.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Let darkness, and the shadow of death cover it, let a mist overspread it, and let it be wrapped up in bitterness.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 Let a darksome whirlwind seize upon that night, let it not be counted in the days of the year, nor numbered in the months.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Let that night be solitary, and not worthy of praise.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Let them curse it who curse the day. who are ready to raise up a leviathan:
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Let the stars be darkened with the mist thereof: let it expect light and not see it, nor the rising of the dawning of the day:
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Because it shut not up the doors of the womb that bore me, nor took away evils from my eyes.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Why did I not die in the womb, why did I not perish when I came out of the belly?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Why received upon the knees? why suckled at the breasts?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 For now I should have been asleep and still, and should have rest in my sleep.
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 With kings and consuls of the earth, who build themselves solitudes:
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 Or with princes, that possess gold, and All their houses with silver:
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Or as a hidden untimely birth I should not be, or as they that being conceived have not seen the light.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 There the wicked cease from tumult, and there the wearied in strength are at rest.
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 And they sometime bound together without disquiet, have not heard the voice of the oppressor.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 The small and great are there, and the servant is free from his master.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Why is light given to him that is in misery, and life to them that are in bitterness of soul?
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 That look for death, and it cometh not, as they that dig for a treasure:
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 And they rejoice exceedingly when they have found the grave.
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 To a man whose way is hidden, and God hath surrounded him with darkness?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 Before I eat I sigh: and as overflowing waters, so is my roaring:
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 For the fear which I feared hath come upon me: and that which I was afraid of, hath befallen me.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 Have I not dissembled? have I not kept silence? have I not been quiet? and indignation is come upon me.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
