Psalms 137

1 By the rivers of Babylon, there we sat down; yea, we wept when we remembered Zion.

Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

2 We hanged our harps upon the willows in the midst thereof.

A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

3 For there they that carried us away captive required of us a song; and they that made us wail [required] mirth, [saying, ] Sing us [one] of the songs of Zion.

Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

4 How should we sing a song of Jehovah's upon a foreign soil?

Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

5 If I forget thee, Jerusalem, let my right hand forget [its skill];

Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

6 If I do not remember thee, let my tongue cleave to my palate: if I prefer not Jerusalem above my chief joy.

Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

7 Remember, O Jehovah, against the sons of Edom, the day of Jerusalem; who said, Lay [it] bare, Lay [it] bare, down to its foundation!

Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

8 Daughter of Babylon, who art to be laid waste, happy he that rendereth unto thee that which thou hast meted out to us.

Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

9 Happy he that taketh and dasheth thy little ones against the rock.

Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!