Job 4
1 And Eliphaz the Temanite answered and said,
És felele a témáni Elifáz, és monda:
2 If a word were essayed to thee, wouldest thou be grieved? But who can refrain from speaking?
Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
3 Behold, thou hast instructed many, and thou hast strengthened the weak hands;
Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
4 Thy words have upholden him that was stumbling, and thou hast braced up the bending knees:
A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
5 But now it is come upon thee, and thou grievest; it toucheth thee, and thou art troubled.
Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz!
6 Hath not thy piety been thy confidence, and the perfection of thy ways thy hope?
Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?
7 Remember, I pray thee, who that was innocent has perished? and where were the upright cut off?
Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
8 Even as I have seen, they that plough iniquity and sow mischief, reap the same.
A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
9 By the breath of God they perish, and by the blast of his nostrils are they consumed.
Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
10 The roar of the lion, and the voice of the fierce lion, and the teeth of the young lions, are broken;
Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
11 The old lion perisheth for lack of prey, and the whelps of the lioness are scattered.
Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
12 Now to me a word was secretly brought, and mine ear received a whisper thereof.
Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
13 In thoughts from visions of the night, when deep sleep falleth on men: —
Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
14 Fear came on me, and trembling, and made all my bones to shake;
Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
15 And a spirit passed before my face — the hair of my flesh stood up —
Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
16 It stood still; I could not discern the appearance thereof: a form was before mine eyes; I heard a slight murmur and a voice:
Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és ilyen szót hallék:
17 Shall [mortal] man be more just than God? Shall a man be purer than his Maker?
Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
18 Lo, he trusteth not his servants, and his angels he chargeth with folly:
Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
19 How much more them that dwell in houses of clay, whose foundation is in the dust, who are crushed as the moth!
Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
20 From morning to evening are they smitten: without any heeding it, they perish for ever.
Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
21 Is not their tent-cord torn away in them? they die, and without wisdom.
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
