Job 30
1 But now they that are younger than I have me in derision, whose fathers I would have disdained to set with the dogs of my flock.
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Yea, whereto [should] the strength of their hands [profit] me, [men] in whom vigour hath perished?
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 Withered up through want and hunger, they flee into waste places long since desolate and desert:
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 They gather the salt-wort among the bushes, and the roots of the broom for their food.
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 They are driven forth from among [men] — they cry after them as after a thief —
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 To dwell in gloomy gorges, in caves of the earth and the rocks:
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 They bray among the bushes; under the brambles they are gathered together:
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 Sons of fools, and sons of nameless sires, they are driven out of the land.
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 And now I am their song, yea, I am their byword.
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 They abhor me, they stand aloof from me, yea, they spare not to spit in my face.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 For he hath loosed my cord and afflicted me; so they cast off the bridle before me.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 At [my] right hand rise the young brood; they push away my feet, and raise up against me their pernicious ways;
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 They mar my path, they set forward my calamity, without any to help them;
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 They come in as through a wide breach: amid the confusion they roll themselves onward.
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 Terrors are turned against me; they pursue mine honour as the wind; and my welfare is passed away like a cloud.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 And now my soul is poured out in me; days of affliction have taken hold upon me.
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 The night pierceth through my bones [and detacheth them] from me, and my gnawing pains take no rest:
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 By their great force they have become my raiment; they bind me about as the collar of my coat.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 He hath cast me into the mire, and I have become like dust and ashes.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 I cry unto thee, and thou answerest me not; I stand up, and thou lookest at me.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 Thou art changed to a cruel one to me; with the strength of thy hand thou pursuest me.
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 Thou liftest me up to the wind; thou causest me to be borne away, and dissolvest my substance.
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 For I know that thou wilt bring me to death, and into the house of assemblage for all living.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Indeed, no prayer [availeth] when he stretcheth out [his] hand: though they cry when he destroyeth.
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Did not I weep for him whose days were hard? was not my soul grieved for the needy?
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 For I expected good, and there came evil; and I waited for light, but there came darkness.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 My bowels well up, and rest not; days of affliction have confronted me.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 I go about blackened, but not by the sun; I stand up, I cry in the congregation.
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 I am become a brother to jackals, and a companion of ostriches.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 My skin is become black [and falleth] off me, and my bones are parched with heat.
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 My harp also is [turned] to mourning, and my pipe into the voice of weepers.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
