Job 3
1 After this, Job opened his mouth and cursed his day.
Ezután felnyitotta Jób a száját és megátkozta napját.
2 And Job answered and said,
Megszólalt Jób és mondta:
3 Let the day perish in which I was born, and the night that said, There is a man child conceived.
Vesszen el a nap, melyen születtem, s az éj, mely mondta: fiúgyermek fogantatott.
4 That day — let it be darkness, let not God care for it from above, neither let light shine upon it:
Az a nap legyen sötétség, ne tartsa számon Isten fölülről s ne tündököljön reája napfény.
5 Let darkness and the shadow of death claim it; let clouds dwell upon it; let darkeners of the day terrify it.
Váltsák magukhoz sötétség és vakhomály, lakozzék rajta felhőzet, ijesszék nappalnak elborulásai.
6 That night — let gloom seize upon it; let it not rejoice among the days of the year; let it not come into the number of the months.
Az az éj – vigye el homályosság, ne örvendjen az év napjai között, a hónapok számába ne jusson.
7 Behold, let that night be barren; let no joyful sound come therein;
Íme, az az éj legyen meddő, ne jusson belé ujjongás.
8 Let them curse it that curse the day, who are ready to rouse Leviathan;
Szidalmazzák a napnak átkozói, kik készek felriasztani a leviatánt.
9 Let the stars of its twilight be dark; let it wait for light, and have none, neither let it see the eyelids of the dawn:
Sötétedjenek el szürkületének csillagai, reménykedjenek világosságra, de ne legyen, s ne lássa a hajnal szempilláit.
10 Because it shut not up the doors of the womb that bore me, and hid not trouble from mine eyes.
Mert nem zárta el méhemnek ajtait, hogy elrejtette volna a szenvedést szemeim elől.
11 Wherefore did I not die from the womb, — come forth from the belly and expire?
Miért nem haltam el az anyaméhtől fogva, hogy a méhből kijövet kimúltam volna?
12 Why did the knees meet me? and wherefore the breasts, that I should suck?
Miért jöttek elémbe térdek, s miért emlők, hogy szopjak?
13 For now should I have lain down and been quiet; I should have slept: then had I been at rest,
Mert most fekünném és pihennék, aludnám, akkor nyugtom volna;
14 With kings and counsellors of the earth, who build desolate places for themselves,
királyokkal s országtanácsosokkal együtt, a kik romokat építettek maguknak,
15 Or with princes who had gold, who filled their houses with silver;
vagy nagyokkal, kiknek aranyuk van, kik ezüsttel töltötték meg házaikat.
16 Or as a hidden untimely birth I had not been; as infants that have not seen the light.
Vagy úgy, mint az elföldelt idétlen, nem volnék, mint kisdedek, kik világosságot nem láttak!
17 There the wicked cease from troubling; and there the wearied are at rest.
Ott felhagynak a gonoszok a háborgással, s ott nyugosznak a fáradt erejűek.
18 The prisoners together are at ease; they hear not the voice of the taskmaster.
Egyaránt gond nélkül vannak a rabok, nem hallják a robottisztnek hangját.
19 The small and great are there, and the bondman freed from his master.
Kicsiny és nagy ott van, s a szolga szabad az urától.
20 Wherefore is light given to him that is in trouble, and life to those bitter of soul,
Miért ad a szenvedőnek világosságot s életet az elkeseredett lelkűeknek?
21 Who long for death, and it [cometh] not, and dig for it more than for hidden treasures;
Kik várják a halált, de nincs, jobban ásnak utána, mint kincsek után;
22 Who rejoice even exultingly and are glad when they find the grave? —
kik örülnek ujjongásig, örvendenek, midőn a irt találják.
23 To the man whose way is hidden, and whom God hath hedged in?
A férfinak, kinek útja el van rejtve, a kit az Isten körülkerített?
24 For my sighing cometh before my bread, and my groanings are poured out like the waters.
Mert kenyerem előtt jön sóhajtásom, és ömlenek, mint a víz, jajdulásaim.
25 For I feared a fear, and it hath come upon me, and that which I dreaded hath come to me.
Mert mitől rettegve rettegtem, az utolért, és a mitől féltem, az reám jött.
26 I was not in safety, neither had I quietness, neither was I at rest, and trouble came.
Nem volt boldogságom, s nem volt pihenésem és nem volt nyugtom, s jött a háborgás.
