Job 14
1 Man, born of woman, is of few days, and full of trouble.
Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
2 He cometh forth like a flower, and is cut down; and he fleeth as a shadow, and continueth not.
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3 Yet dost thou open thine eyes upon such a one, and bringest me into judgment with thee?
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4 Who can bring a clean [man] out of the unclean? Not one!
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 If his days are determined, if the number of his months is with thee, [and] thou hast appointed his bounds which he must not pass,
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
6 Look away from him; and let him rest, till he accomplish, as a hireling, his day.
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7 For there is hope for a tree: if it be cut down, it will sprout again, and its tender branch will not cease;
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
8 Though its root grow old in the earth, and its stock die in the ground,
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9 Yet through the scent of water it will bud, and put forth boughs like a young plant.
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10 But a man dieth, and is prostrate; yea, man expireth, and where is he?
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
11 The waters recede from the lake, and the river wasteth and drieth up:
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12 So man lieth down, and riseth not again; till the heavens be no more, they do not awake, nor are raised out of their sleep.
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
13 Oh that thou wouldest hide me in Sheol, that thou wouldest keep me secret until thine anger be past, that thou wouldest appoint me a set time, and remember me, — (Sheol h7585)
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
14 (If a man die, shall he live [again]?) all the days of my time of toil would I wait, till my change should come:
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15 Thou wouldest call, and I would answer thee; thou wouldest have a desire after the work of thy hands.
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16 For now thou numberest my steps: dost thou not watch over my sin?
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17 My transgression is sealed up in a bag, and thou heapest up mine iniquity.
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
18 And indeed a mountain falling cometh to nought, and the rock is removed out of its place;
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
19 The waters wear the stones, the floods thereof wash away the dust of the earth; and thou destroyest the hope of man.
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20 Thou prevailest for ever against him, and he passeth away; thou changest his countenance, and dismissest him.
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
21 His sons come to honour, and he knoweth it not; and they are brought low, and he perceiveth it not.
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
22 But his flesh hath pain for himself alone, and his soul mourneth for himself.
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
