Job 3
1 After this, Job opened his mouth and cursed his day,
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 and this is what he said:
És szóla Jób, és monda:
3 May the day perish on which I was born, and the night, in which it was said, “A man has been conceived.”
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 May that day be turned into darkness, may God not seek it from above, and may light not illuminate it.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Let darkness and the shadow of death obscure it, let a fog overtake it, and let it be enveloped in bitterness.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 Let a whirlwind of darkness take hold of that night, let it not be counted in the days of the year, nor numbered in the months.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 May that night be alone and unworthy of praise.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 May they curse it, who curse the day, who are prepared to awaken a leviathan.
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Let the stars be concealed with its darkness. Let it expect light, and not see it, nor the rising of the dawn in the East.
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 For it did not close the doors of the womb that bore me, nor take away evils from my eyes.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Why did I not die in the womb? Having left the womb, why did I not immediately perish?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Why was I received upon the knees? Why was I suckled at the breasts?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 For by now, I should have been sleeping silently, and taking rest in my sleep
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 with the kings and consuls of the earth, who build themselves solitudes,
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 either with princes, who possess gold and fill their houses with silver,
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 or, like a hidden miscarriage, I should not have continued, just like those who, being conceived, have not seen the light.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 There the impious cease from rebellion, and there the wearied in strength take rest.
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 And at such times, having been bound together without difficulty, they have not heard the voice of the bailiff.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 The small and great are there, and the servant is free from his master.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Why is light given to the miserable, and life to those who are in bitterness of soul,
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 who expect death, and it does not arrive, like those who dig for treasure
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 and who rejoice greatly when they have found the grave,
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 to a man whose way is hidden and whom God has surrounded with darkness?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 Before I eat, I sigh; and like overflowing waters, so is my howl,
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 for the terror that I feared has happened to me, and so has the dread befallen me.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 Have I not remained hidden? Have I not kept silence? Have I not remained calm? Yet indignation has overcome me.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
