< Job 30 >
1 But now the youngest have laughed me to scorn, now they reprove me in [their] turn, whose fathers I set at nothing; whom I did not deem worthy [to be with] my shepherd dogs.
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 Yes, why had I the strength of their hands? for them the full term [of life] was lost.
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 [One is] childless in lack and famine, [such as] they that fled but lately the distress and misery of drought.
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 Who compass the salt places on the sounding [shore], who had salt [herbs] for their food, and were dishonourable and of no repute, in lack of every good thing; who also ate roots of trees by reason of great hunger.
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 Thieves have risen up against me,
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 whose houses were the caves of the rocks, who lived under the wild shrubs.
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 They will cry out amongst the rustling [bushes].
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 [They are] sons of fools and vile men, [whose] name and glory [are] quenched from off the earth.
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 But now I am their music, and they have me for a byword.
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 And they stood aloof and abhorred me, and spared not to spit in my face.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 For he has opened his quiver and afflicted me: they also have cast off the restraint of my presence.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 They have risen up against [me] on the right hand of [their] offspring; they have stretched out their foot, and directed against me the ways of their destruction.
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 My paths are ruined; for they have stripped off my raiment: he has shot at me with his weapons.
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 And he has pleaded against me as he will: I am overwhelmed with pains.
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 My pains return upon [me]; my hope is gone like the wind, and my safety as a cloud.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 Even now my life shall be poured forth upon me; and days of anguish seize me.
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 And by night my bones are confounded; and my sinews are relaxed.
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 With great force [my disease] has taken hold of my garment: it has compassed me as the collar of my coat.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 And you have counted me as clay; my portion in dust and ashes.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 And I have cried to you, but you hear me not: but they stood still, and observed me.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 They attacked me also without mercy: you have scourged me with a strong hand.
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 And you have put me to grief, and have cast me away from safety.
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 For I know that death will destroy me: for the earth is the house [appointed] for every mortal.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Oh then that I might lay hands upon myself, or at least ask another, and he should do this for me.
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Yet I wept over every helpless man; I groaned when I saw a man in distress.
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 But I, when I waited for good things, behold, days of evils came the more upon me.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 My belly boiled, and would not cease: the days of poverty prevented me.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 I went mourning without restraint: and I have stood and cried out in the assembly.
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 I am become a brother of monsters, and a companion of ostriches.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 And my skin has been greatly blackened, and my bones are burnt with heat.
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 My harp also has been turned into mourning, and my song into my weeping.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.