Job 29
1 And Job continued and said in his parable,
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 Oh that I were as in months past, wherein God preserved me!
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 As when his lamp shone over my head; when by his light I walked through darkness.
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 [As] when I steadfastly pursued my ways, when God took care of my house.
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 When I was very fruitful, and my children were about me;
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 when my ways were moistened with butter, and the mountains flowed for me with milk.
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 When I went forth early in the city, and the seat was placed for me in the streets.
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 The young men saw me, and hid themselves: and all the old men stood up.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 And the great men ceased speaking, and laid their finger on their mouth.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 And they that heard [me] blessed me, and their tongue clave to their throat.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 For the ear heard, and blessed me; and the eye saw me, and turned aside.
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 For I saved the poor out of the hand of the oppressor, and helped the fatherless who had no helper.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 Let the blessing of the perishing one come upon me; yes, the mouth of the widow has blessed me.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Also I put on righteousness, and clothed myself with judgement like a mantle.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 I was the eye of the blind, and the foot of the lame.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 I was the father of the helpless; and I searched out the cause which I knew not.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 And I broke the jaw teeth of the unrighteous; I plucked the spoil out of the midst of their teeth.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 And I said, My age shall continue as the stem of a palm tree; I shall live a long while.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 [My] root was spread out by the water, and the dew would lodge on my crop.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 My glory was fresh in me, and by bow prospered in his hand.
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 [Men] heard me, and gave heed, and they were silent at my counsel.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 At my word they spoke not again, and they were very gland whenever I spoke to them.
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 As the thirsty earth expecting the rain, so they [waited for] my speech.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 Were I to laugh on them, they would not believe [it]; and the light of my face has not failed.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 I chose out their way, and sat chief, and lived as a king in the midst of warriors, as one comforting mourners.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
