Job 7
1 Is not the life of man upon earth a state of trial? and his existence as that of a hireling by the day?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 Or as a servant that fears his master, and one who has grasped a shadow? or as a hireling waiting for his pay?
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 So have I also endured months of vanity, and nights of pain have been appointed me.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 Whenever I lie down, I say, When [will it be] day? and whenever I rise up, again [I say] when [will it be] evening? and I am full of pains from evening to morning.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 And my body is covered with loathsome worms; and I waste away, scraping off clods of dust from my eruption.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 And my life is lighter than a word, and has perished in vain hope.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 Remember then that my life is breath, and mine eye shalt not yet again see good.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 The eye of him that sees me shall not see me [again]: thine eyes are upon me, and I am no more.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 [I am] as a cloud that is cleared away from the sky: for if a man go down to the grave, he shall not come up again: (Sheol h7585)
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 and he shall surely not return to his own house, neither shall his place know him any more.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Then neither will I refrain my mouth: I will speak being in distress; being in anguish I will disclose the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Am I a sea, or a serpent, that thou hast set a watch over me?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 I said that my bed should comfort me, and I would privately counsel with myself on my couch.
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 Thou scarest me with dreams, and dost terrify me with visions.
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 Thou wilt separate life from my spirit; and yet [keep] my bones from death.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 For I shall not live for ever, that I should patiently endure: depart from me, for my life [is] vain.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 For what is man, that thou hast magnified him? or that thou givest heed to him?
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 Wilt thou visit him till the morning, and judge him till [the time of] rest?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 How long dost thou not let me alone, nor let me go, until I shall swallow down my spittle?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 If I have sinned, what shall I be able to do, O thou that understandest the mind of men? why hast thou made me as thine accuser, and [why] am I a burden to thee?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 Why hast thou not forgotten my iniquity, and purged my sin? but now I shall depart to the earth; and in the morning I am no more.
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
