Ecclesiastes 1
1 The words of the Preacher, the son of David, king in Jerusalem.
A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei.
2 All is to no purpose, said the Preacher, all the ways of man are to no purpose.
Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!
3 What is a man profited by all his work which he does under the sun?
Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt?
4 One generation goes and another comes; but the earth is for ever.
Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad.
5 The sun comes up and the sun goes down, and goes quickly back to the place where he came up.
És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő ismét feltámad.
6 The wind goes to the south, turning back again to the north; circling round for ever.
Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél.
7 All the rivers go down to the sea, but the sea is not full; to the place where the rivers go, there they go again.
Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza.
8 All things are full of weariness; man may not give their story: the eye has never enough of its seeing, or the ear of its hearing.
Minden dolgok mint fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül.
9 That which has been, is that which is to be, and that which has been done, is that which will be done, and there is no new thing under the sun.
A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.
10 Is there anything of which men say, See, this is new? It has been in the old time which was before us.
Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak.
11 There is no memory of those who have gone before, and of those who come after there will be no memory for those who are still to come after them.
Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek.
12 I, the Preacher, was king over Israel in Jerusalem.
Én prédikátor, királya voltam Izráelnek Jeruzsálemben.
13 And I gave my heart to searching out in wisdom all things which are done under heaven: it is a hard thing which God has put on the sons of men to do.
És adám az én elmémet mindazok vizsgálására és bölcsen való tudakozására, melyek lesznek az ég alatt. Ez gonosz hiábavaló foglalatosság, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy gyötrődjenek vele.
14 I have seen all the works which are done under the sun; all is to no purpose, and desire for wind.
Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!
15 That which is bent may not be made straight, and that which is not there may not be numbered.
Az egyenetlen meg nem egyenesíthető, és a fogyatkozás meg nem számlálható.
16 I said to my heart, See, I have become great and am increased in wisdom more than any who were before me in Jerusalem — yes, my heart has seen much wisdom and knowledge.
Szóltam az én elmémmel, mondván: ímé, én nagygyá lettem, és gyűjtöttem bölcseséget mindazok felett, a kik fők voltak én előttem Jeruzsálemben, és az én elmém bőven látott bölcseséget és tudományt!
17 And I gave my heart to getting knowledge of wisdom, and of the ways of the foolish. And I saw that this again was desire for wind.
Adtam annakfelette az én elmémet a bölcseségnek tudására, és az esztelenségnek és bolondságnak megtudására. Megtudtam, hogy ez is a lélek gyötrelme.
18 Because in much wisdom is much grief, and increase of knowledge is increase of sorrow.
Mert a bölcsességnek sokaságában sok búsulás van, és valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet.
