Psalms 137

1 By the rivers of Babylon we sat and wept when we remembered Zion.

Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

2 There on the willows we hung our harps,

A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

3 for there our captors requested a song; our tormentors demanded songs of joy: “Sing us a song of Zion.”

Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

4 How can we sing a song of the LORD in a foreign land?

Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

5 If I forget you, O Jerusalem, may my right hand cease to function.

Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

6 May my tongue cling to the roof of my mouth if I do not remember you, if I do not exalt Jerusalem as my greatest joy!

Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

7 Remember, O LORD, the sons of Edom on the day Jerusalem fell: “Destroy it,” they said, “tear it down to its foundations!”

Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

8 O Daughter of Babylon, doomed to destruction, blessed is he who repays you as you have done to us.

Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

9 Blessed is he who seizes your infants and dashes them against the rocks.

Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!