Job 30
1 “But now they mock me, men younger than I am, whose fathers I would have refused to entrust with my sheep dogs.
Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
2 What use to me was the strength of their hands, since their vigor had left them?
Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
3 Gaunt from poverty and hunger, they gnawed the dry land, and the desolate wasteland by night.
Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
4 They plucked mallow among the shrubs, and the roots of the broom tree were their food.
A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
5 They were banished from among men, shouted down like thieves,
Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
6 so that they lived on the slopes of the wadis, among the rocks and in holes in the ground.
Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
7 They cried out among the shrubs and huddled beneath the nettles.
A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
8 A senseless and nameless brood, they were driven off the land.
Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
9 And now they mock me in song; I have become a byword among them.
És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
10 They abhor me and keep far from me; they do not hesitate to spit in my face.
Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
11 Because God has unstrung my bow and afflicted me, they have cast off restraint in my presence.
Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
12 The rabble arises at my right; they lay snares for my feet and build siege ramps against me.
Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
13 They tear up my path; they profit from my destruction, with no one to restrain them.
Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
14 They advance as through a wide breach; through the ruins they keep rolling in.
Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek ide.
15 Terrors are turned loose against me; they drive away my dignity as by the wind, and my prosperity has passed like a cloud.
Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
16 And now my soul is poured out within me; days of affliction grip me.
Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
17 Night pierces my bones, and my gnawing pains never rest.
Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
18 With great force He grasps my garment; He seizes me by the collar of my tunic.
A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
19 He throws me into the mud, and I have become like dust and ashes.
A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
20 I cry out to You for help, but You do not answer; when I stand up, You merely look at me.
Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és csak nézel reám!
21 You have ruthlessly turned on me; You oppose me with Your strong hand.
Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
22 You snatch me up into the wind and drive me before it; You toss me about in the storm.
Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
23 Yes, I know that You will bring me down to death, to the place appointed for all the living.
Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
24 Yet no one stretches out his hand to a ruined man when he cries for help in his distress.
De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
25 Have I not wept for those in trouble? Has my soul not grieved for the needy?
Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
26 But when I hoped for good, evil came; when I looked for light, darkness fell.
Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
27 I am churning within and cannot rest; days of affliction confront me.
Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
28 I go about blackened, but not by the sun. I stand up in the assembly and cry for help.
Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben és kiáltozom.
29 I have become a brother of jackals, a companion of ostriches.
Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
30 My skin grows black and peels, and my bones burn with fever.
Bőröm feketülten hámlik le rólam, és csontom elég a hőség miatt.
31 My harp is tuned to mourning and my flute to the sound of weeping.
Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
