Job 30
1 “But now they mock me, men younger than I am, whose fathers I would have refused to entrust with my sheep dogs.
És most kaczagnak rajtam, kik korra fiatalabbak nálam, kiknek atyáit megvetettem, hogy nyájam ebei mellé sem helyeztem volna el.
2 What use to me was the strength of their hands, since their vigor had left them?
Kezeik ereje is minek nekem? Rájok nézve elveszett erejük telje,
3 Gaunt from poverty and hunger, they gnawed the dry land, and the desolate wasteland by night.
szűkölködés és éhezés által kiaszva. A kik bekószálják a sivatagot, a puszta és a pusztaság éjjelét;
4 They plucked mallow among the shrubs, and the roots of the broom tree were their food.
a kik leszakítanak sós füvet a bokor mellett s rekettye gyökere az ő kenyerük.
5 They were banished from among men, shouted down like thieves,
Az emberek köréből kiűzetnek, riadnak rájuk mint a tolvajra.
6 so that they lived on the slopes of the wadis, among the rocks and in holes in the ground.
Rettenetes szakadékokban kell lakniok, földi lyukakban és sziklákon.
7 They cried out among the shrubs and huddled beneath the nettles.
Bokrok között ordítanak, csalánok alatt verődnek össze.
8 A senseless and nameless brood, they were driven off the land.
Alávalónak fiai, meg név nélkül valónak a fiai, kiverettek az országból.
9 And now they mock me in song; I have become a byword among them.
De most gúnydaluk vagyok, lettem nekik szóbeszédül.
10 They abhor me and keep far from me; they do not hesitate to spit in my face.
Megutáltak, eltávoztak tőlem, s arczomat nem kímélték a köpéstől.
11 Because God has unstrung my bow and afflicted me, they have cast off restraint in my presence.
Mert inamat megoldotta és elsanyarodott, neki eresztették előttem a gyeplőt.
12 The rabble arises at my right; they lay snares for my feet and build siege ramps against me.
Jobbról kél a fajzat, lábaimat ellökték, és feltöltötték ellenem veszedelmes ösvényeiket.
13 They tear up my path; they profit from my destruction, with no one to restrain them.
Lerontották utamat, elősegítik balsorsomat, ők, kiknek nincsen segítőjük.
14 They advance as through a wide breach; through the ruins they keep rolling in.
Mint széles résen át jönnek, rom matt hömpölyögnek tova.
15 Terrors are turned loose against me; they drive away my dignity as by the wind, and my prosperity has passed like a cloud.
Rémség fordult rám, üldözi, mint a szél, nemes voltomat, s eltűnt, mint a felhő, segítségem.
16 And now my soul is poured out within me; days of affliction grip me.
És most elomlik bennem a lelkem, elfogtak engem a nyomorúság napjai.
17 Night pierces my bones, and my gnawing pains never rest.
Az éjszaka levájta rólam csontjaimat, és idegeim nem pihennek.
18 With great force He grasps my garment; He seizes me by the collar of my tunic.
Nagy erő által elváltozott öltözékem, mint köntösöm nyílása szorít engem.
19 He throws me into the mud, and I have become like dust and ashes.
Lecsapott a sárba, hogy hasonlóvá lettem porhoz, hamuhoz.
20 I cry out to You for help, but You do not answer; when I stand up, You merely look at me.
Fohászkodom hozzád, de nem hallgatsz meg, megálltam és te rám meredtél;
21 You have ruthlessly turned on me; You oppose me with Your strong hand.
kegyetlenre változol irántam, kezed hatalmával gyűlölsz engemet.
22 You snatch me up into the wind and drive me before it; You toss me about in the storm.
Felkapsz a szélre, hajtatsz engem és elcsüggesztesz engem üdvösségtől.
23 Yes, I know that You will bring me down to death, to the place appointed for all the living.
Mert tudom, halál felé viszel, s minden élőnek találkozó házába.
24 Yet no one stretches out his hand to a ruined man when he cries for help in his distress.
Csak rom ellen ne nyújtson ki kezet, ha ugyan dőltében van győzelme!
25 Have I not wept for those in trouble? Has my soul not grieved for the needy?
Avagy nem sírtam-e a nehéz sorsún, nem bánkódott-e lelkem a szűkölködőn?
26 But when I hoped for good, evil came; when I looked for light, darkness fell.
Mert jót reméltem és rossz jött, fényre várakoztam és homály jött.
27 I am churning within and cannot rest; days of affliction confront me.
Beleim forrnak s nem csillapodnak, elém törtek a nyomor napjai.
28 I go about blackened, but not by the sun. I stand up in the assembly and cry for help.
Elkomorodva járok, napfény nélkül, felállok a gyűlésben – könyörgök.
29 I have become a brother of jackals, a companion of ostriches.
Testvére lettem a sakáloknak és társa a struczmadaraknak.
30 My skin grows black and peels, and my bones burn with fever.
Bőröm lefeketéllett rólam, és csontom ég a hévtől.
31 My harp is tuned to mourning and my flute to the sound of weeping.
Így lett gyásszá a hárfám és lantom síróknak hangjává.
