Job 29
1 And Job continued his discourse:
Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
2 “How I long for the months gone by, for the days when God watched over me,
Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
3 when His lamp shone above my head, and by His light I walked through the darkness,
Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
4 when I was in my prime, when the friendship of God rested on my tent,
A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 when the Almighty was still with me and my children were around me,
Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
6 when my steps were bathed in cream and the rock poured out for me streams of oil!
Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 When I went out to the city gate and took my seat in the public square,
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 the young men saw me and withdrew, and the old men rose to their feet.
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
9 The princes refrained from speaking and covered their mouths with their hands.
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 The voices of the nobles were hushed, and their tongues stuck to the roofs of their mouths.
A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 For those who heard me called me blessed, and those who saw me commended me,
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
12 because I rescued the poor who cried out and the fatherless who had no helper.
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 The dying man blessed me, and I made the widow’s heart sing for joy.
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 I put on righteousness, and it clothed me; justice was my robe and my turban.
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 I served as eyes to the blind and as feet to the lame.
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 I was a father to the needy, and I took up the case of the stranger.
A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 I shattered the fangs of the unjust and snatched the prey from his teeth.
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 So I thought: ‘I will die in my nest and multiply my days as the sand.
Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 My roots will spread out to the waters, and the dew will rest nightly on my branches.
Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 My glory is ever new within me, and my bow is renewed in my hand.’
Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
21 Men listened to me with expectation, waiting silently for my counsel.
Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 After my words, they spoke no more; my speech settled on them like dew.
Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
23 They waited for me as for rain and drank in my words like spring showers.
Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 If I smiled at them, they did not believe it; the light of my countenance was precious.
Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 I chose their course and presided as chief. So I dwelt as a king among his troops, as a comforter of the mourners.
Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
