Job 10
1 “I loathe my own life; I will express my complaint and speak in the bitterness of my soul.
Megundorodott lelkem életemtől, nekieresztem majd panaszomat, hadd beszélek lelkem keservében.
2 I will say to God: Do not condemn me! Let me know why You prosecute me.
Megmondom Istennek: Ne kárhoztass engem, tudasd velem, mi miatt pörölsz velem!
3 Does it please You to oppress me, to reject the work of Your hands and favor the schemes of the wicked?
Illik-e hozzád, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezeid szerzeményét, míg a gonoszok tanácsa fölött fényt árasztasz?
4 Do You have eyes of flesh? Do You see as man sees?
Testi szemeid vannak-e neked, avagy mint halandó lát, úgy látsz-e?
5 Are Your days like those of a mortal, or Your years like those of a man,
Mint halandó napjai, olyanok-e napjaid, avagy éveid, mint férfi napjai,
6 that You should seek my iniquity and search out my sin—
hogy keresgéled bűnömet és vétkem után kutatsz,
7 though You know that I am not guilty, and there is no deliverance from Your hand?
noha tudod, hogy nem vagyok bűnös s nincs, ki kezedből menthet?
8 Your hands shaped me and altogether formed me. Would You now turn and destroy me?
Kezeid alakítottak engem és elkészítettek egyaránt köröskörül – és megsemmisítnél?
9 Please remember that You molded me like clay. Would You now return me to dust?
Gondolj csak rá, hogy mint agyagot készítettél te engem, s porba térítsz engem vissza?
10 Did You not pour me out like milk, and curdle me like cheese?
Nemde mint a tejet kiöntöttél engem s mint a sajtot összefolyattál;
11 You clothed me with skin and flesh, and knit me together with bones and sinews.
bőrbe és húsba öltöztettél és csontokkal meg inakkal átszőttél;
12 You have granted me life and loving devotion, and Your care has preserved my spirit.
életet és szeretetet míveltél velem s gondviselésed megőrizte szellememet.
13 Yet You concealed these things in Your heart, and I know that this was in Your mind:
De ezeket tartogattad szívedben, tudom, hogy ez volt benned:
14 If I sinned, You would take note, and would not acquit me of my iniquity.
ha vétkezem, megvigyázol engem és bűnöm alól föl nem mentesz.
15 If I am guilty, woe to me! And even if I am righteous, I cannot lift my head. I am full of shame and aware of my affliction.
Ha gonosz vagyok, jaj nekem; s ha igaz vagyok, föl nem emelhetem fejemet, jóllakva szégyennel és eltelve nyomorommal.
16 Should I hold my head high, You would hunt me like a lion, and again display Your power against me.
S ha magasra emelkednék, mint fenevadra vadásznál rám, s ismételve csodálatosan bánnál velem;
17 You produce new witnesses against me and multiply Your anger toward me. Hardships assault me in wave after wave.
megújítanád tanúidat ellenem, sokszor tanúsítanád haragodat velem szemben: egymást felváltó hadak ellenem!
18 Why then did You bring me from the womb? Oh, that I had died, and no eye had seen me!
S miért hoztál ki engem az anyaméhből? kimúltam volna s szem nem látna engem;
19 If only I had never come to be, but had been carried from the womb to the grave.
mintha nem lettem volna, olyan volnék, a méhből a sírba vitettem volna.
20 Are my days not few? Withdraw from me, that I may have a little comfort,
Nemde kevesek a napjaim, hagyj föl tehát; fordulj el tőlem, hogy földerülhessek egy keveset!
21 before I go—never to return— to a land of darkness and gloom,
Mielőtt elmennék, hogy ne térjek vissza, sötétségnek és vakhomálynak országába,
22 to a land of utter darkness, of deep shadow and disorder, where even the light is like darkness.”
országba, mely borús mint a homály, vakhomály, rend nélkül s fénylik – mint homály.
