Ecclesiastes 1
1 These are the words of the Teacher, the son of David, king in Jerusalem:
Szavai Kóhéletnek, Dávid fiának, a ki király volt Jeruzsálemben.
2 “Futility of futilities,” says the Teacher, “futility of futilities! Everything is futile!”
Hiúságok hiúsága, mondja Kóhélet, hiúságok hiúsága, minden hiúság!
3 What does a man gain from all his labor, at which he toils under the sun?
Mi nyeresége van az embernek minden fáradságában, melylyel fárad a nap alatt?
4 Generations come and generations go, but the earth remains forever.
Nemzedék megy s nemzedék jön, de a föld fönnáll örökké.
5 The sun rises and the sun sets; it hurries back to where it rises.
S fölkél a nap és lenyugszik a nap, s a helyére siet, a hol fölkél.
6 The wind blows southward, then turns northward; round and round it swirls, ever returning on its course.
Megy délnek, majd északnak kerül át, folyton kerűlve jár a szél és kerüléseihez tér vissza a szél.
7 All the rivers flow into the sea, yet the sea is never full; to the place from which the streams come, there again they flow.
Mind a patakok a tengerbe folynak, de a tenger nem telik meg; azon helyre, a hova folynak a patakok, oda folynak ők ismét.
8 All things are wearisome, more than one can describe; the eye is not satisfied with seeing, nor the ear content with hearing.
Mind a dolgok fáradoznak: nem bírja senki elmondani, szem nem lakik jó1 látással és fű1 nem telik meg hallással.
9 What has been will be again, and what has been done will be done again; there is nothing new under the sun.
A mi volt, ugyancsak az, a mi lesz, a mi történt, ugyancsak az, a mi történni fog; s nincs semmi új a nap alatt.
10 Is there a case where one can say, “Look, this is new”? It has already existed in the ages before us.
Van dolog, melyről azt mondják: nézd, ez új – rég meg volt az ősidőkben, melyek előttünk voltak.
11 There is no remembrance of those who came before, and those yet to come will not be remembered by those who follow after.
Nincs megemlékezés az előbbiekről, s az utóbbiakról sem, a kik lesznek majd, nem lesz megemlékezés azoknál, kik legutóbb lesznek.
12 I, the Teacher, was king over Israel in Jerusalem.
Én, Kóhélet, király voltam Izraél fölött Jeruzeálemben.
13 And I set my mind to seek and explore by wisdom all that is done under heaven. What a heavy burden God has laid upon the sons of men to occupy them!
És rá adtam szívemet, hogy kutassak és vizsgálódjam a bölcseséggel mind arról, a mi történt az ég alatt; rossz egy bajlódás az, melyet Isten adott az ember fiainak, hogy vele bajlódjanak.
14 I have seen all the things that are done under the sun, and have found them all to be futile, a pursuit of the wind.
Láttam mind a dolgokat, melyek történtek a nap alatt; s íme mind hiúság és szélnek hajhászása.
15 What is crooked cannot be straightened, and what is lacking cannot be counted.
A mi görbe, nem bír egyenessé válni, és hiányt nem lehet számlálni.
16 I said to myself, “Behold, I have grown and increased in wisdom beyond all those before me who were over Jerusalem, and my mind has observed a wealth of wisdom and knowledge.”
Beszéltem én szívemmel, mondván: én íme nagyobbítottam és gyarapítottam bölcsességemet mindazok fölött, kik előttem voltak Jeruzsálem fölött, és szívem sok bölcsességet és tudást látott.
17 So I set my mind to know wisdom and madness and folly; I learned that this, too, is a pursuit of the wind.
És ráadtam szívemet, bogy megismerjek bölcseséget, és megismerjek eszelősséget és balgaságot; megismertem, hogy ez is szélnek hajhászata.
18 For with much wisdom comes much sorrow, and as knowledge grows, grief increases.
Mert a hol sok a bölcseség, sok a boszúság; és a ki tudást gyarapít, fájdalmat gyarapít.
