Job 7
1 Is there not a warfare to man upon earth? And are not his days like the days of a hireling?
Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
2 As a servant that earnestly desireth the shadow, And as a hireling that looketh for his wages:
A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
3 So am I made to possess months of misery, And wearisome nights are appointed to me.
Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
4 When I lie down, I say, When shall I arise, and the night be gone? And I am full of tossings to and fro unto the dawning of the day.
Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig.
5 My flesh is clothed with worms and clods of dust; My skin closeth up, and breaketh out afresh.
Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
6 My days are swifter than a weaver’s shuttle, And are spent without hope.
Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
7 Oh remember that my life is a breath: Mine eye shall no more see good.
Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
8 The eye of him that seeth me shall behold me no more; Thine eyes shall be upon me, but I shall not be.
Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok!
9 As the cloud is consumed and vanisheth away, So he that goeth down to Sheol shall come up no more. (Sheol h7585)
A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. (Sheol h7585)
10 He shall return no more to his house, Neither shall his place know him any more.
Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
11 Therefore I will not refrain my mouth; I will speak in the anguish of my spirit; I will complain in the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
12 Am I a sea, or a sea-monster, That thou settest a watch over me?
Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
13 When I say, My bed shall comfort me, My couch shall ease my complaint;
Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
14 Then thou scarest me with dreams, And terrifiest me through visions:
Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
15 So that my soul chooseth strangling, And death rather than [these] my bones.
Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
16 I loathe [my life]; I would not live alway: Let me alone; for my days are vanity.
Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
17 What is man, that thou shouldest magnify him, And that thou shouldest set thy mind upon him,
Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
18 And that thou shouldest visit him every morning, And try him every moment?
Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
19 How long wilt thou not look away from me, Nor let me alone till I swallow down my spittle?
Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
20 If I have sinned, what do I unto thee, O thou watcher of men? Why hast thou set me as a mark for thee, So that I am a burden to myself?
Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
21 And why dost thou not pardon my transgression, and take away mine iniquity? For now shall I lie down in the dust; And thou wilt seek me diligently, but I shall not be.
És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
