Job 3
1 After this opened Job his mouth, and cursed his day.
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 And Job answered and said:
És szóla Jób, és monda:
3 Let the day perish wherein I was born, And the night which said, There is a man-child conceived.
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Let that day be darkness; Let not God from above seek for it, Neither let the light shine upon it.
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Let darkness and the shadow of death claim it for their own; Let a cloud dwell upon it; Let all that maketh black the day terrify it.
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 As for that night, let thick darkness seize upon it: Let it not rejoice among the days of the year; Let it not come into the number of the months.
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Lo, let that night be barren; Let no joyful voice come therein.
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Let them curse it that curse the day, Who are ready to rouse up leviathan.
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Let the stars of the twilight thereof be dark: Let it look for light, but have none; Neither let it behold the eyelids of the morning:
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Because it shut not up the doors of my [mother’s] womb, Nor hid trouble from mine eyes.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Why died I not from the womb? Why did I not give up the ghost when my mother bare me?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Why did the knees receive me? Or why the breasts, that I should suck?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 For now should I have lain down and been quiet; I should have slept; then had I been at rest,
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 With kings and counsellors of the earth, Who built up waste places for themselves;
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 Or with princes that had gold, Who filled their houses with silver:
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Or as a hidden untimely birth I had not been, As infants that never saw light.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 There the wicked cease from troubling; And there the weary are at rest.
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 There the prisoners are at ease together; They hear not the voice of the taskmaster.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 The small and the great are there: And the servant is free from his master.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Wherefore is light given to him that is in misery, And life unto the bitter in soul;
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 Who long for death, but it cometh not, And dig for it more than for hid treasures;
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 Who rejoice exceedingly, And are glad, when they can find the grave?
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 [Why is light given] to a man whose way is hid, And whom God hath hedged in?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 For my sighing cometh before I eat, And my groanings are poured out like water.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 For the thing which I fear cometh upon me, And that which I am afraid of cometh unto me.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 I am not at ease, neither am I quiet, neither have I rest; But trouble cometh.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
