Psalms 137

1 By the rivers of Babylon, there we sat down. Yes, we wept, when we remembered Zion.

Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 On the willows in that land, we hung up our harps.

A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

3 For there, those who led us captive asked us for songs. Those who tormented us demanded songs of joy: “Sing us one of the songs of Zion!”

Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 How can we sing the LORD’s song in a foreign land?

Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

5 If I forget you, Jerusalem, let my right hand forget its skill.

Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 Let my tongue stick to the roof of my mouth if I do not remember you, if I do not prefer Jerusalem above my chief joy.

Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 Remember, LORD, against the children of Edom in the day of Jerusalem, who said, “Raze it! Raze it even to its foundation!”

Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 Daughter of Babylon, doomed to destruction, he will be happy who repays you, as you have done to us.

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 Happy shall he be, who takes and dashes your little ones against the rock.

Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!