Job 7
1 Is there not a warfare to man upon earth? And are not his days like the days of a hireling?
Nemde szolgálati ideje van a halandónak a földön, és mint a béres napjai olyanok a napjai!
2 As a servant who earnestly desires the shadow, and as a hireling who looks for his wages,
Mint rabszolga, ki liheg árnyék után, s mint a zsoldos, ki reményli munkabérét:
3 so I am made to possess months of misery, and wearisome nights are appointed to me.
úgy kaptam én örökbe bajnak hónapjait és szenvedésnek éjszakáit rendelték nekem.
4 When I lie down, I say, When shall I arise, and the night be gone? And I am full of tossing to and fro to the dawning of the day.
Ha lefeküdtem, azt mondom: mikor kelek fel, és nyúlik az este és jóllakom a hánykódással szürkületig.
5 My flesh is clothed with worms and clods of dust. My skin closes up, and breaks out afresh.
Magára öltött húsom férget és porgöröngyöt, bőröm felfakadt s megevesedett.
6 My days are swifter than a weaver's shuttle, and are spent without hope.
Napjaim gyorsabbak a vetélőnél, s remény nélkül enyésztek el.
7 O remember that my life is a breath. My eye shall no more see good.
Gondolj rá, hogy lehelet az életem, jót nem fog többé látni a szemem;
8 The eye of him who sees me shall behold me no more. Thine eyes shall be upon me, but I shall not be.
nem pillant meg engem nézőm szeme, szemeid rajtam vannak, de nem vagyok.
9 As the cloud is consumed and vanishes away, so he who goes down to Sheol shall come up no more. (Sheol h7585)
Felhő elenyészett és eltűnt: úgy ki alvilágba száll, nem jöhet fel, (Sheol h7585)
10 He shall return no more to his house, nor shall his place know him any more.
nem tér vissza többé házába és nem ismer rá többé az ő helye.
11 Therefore I will not refrain my mouth. I will speak in the anguish of my spirit. I will complain in the bitterness of my soul.
Én sem tartóztatom számat, hadd beszélek lelkem szorultában, hadd panaszkodjam lelkem keservében!
12 Am I a sea, or a sea-monster, that thou set a watch over me?
Tenger vagyok-e avagy szörnyeteg, hogy őrséget vetsz reám?
13 When I say, My bed shall comfort me. My couch shall ease my complaint.
Ha azt mondom: majd megvigasztal ágyam, panaszomat viselnem segít fekvőhelyem:
14 Then thou scare me with dreams, and terrify me through visions,
akkor rémítgetsz engem álmokkal és látomások által ijesztesz engem.
15 so that my soul chooses strangling and death rather than these my bones.
Választotta lelkem a megfulladást, a, halált inkább csontjaimnál.
16 I loathe my life. I would not live always. Let me alone, for my days are vanity.
Megvetettem: nem örökké élek; hagyj föl velem, mert lehelet a napjaim!
17 What is man, that thou should magnify him, and that thou should set thy mind upon him,
Mi a halandó, hogy nagyra tartod, s hogy reá fordítod szívedet,
18 and that thou should visit him every morning, and try him every moment?
és reá gondolsz reggelenként, perczenként megvizsgálod őt?
19 How long will thou not look away from me, nor let me alone till I swallow down my spittle?
Meddig nem tekintesz el tőlem, nem eresztesz el, míg nyálam lenyelhetem?
20 If I have sinned, what do I do to thee, O thou watcher of men? Why have thou set me as a mark for thee, so that I am a burden to myself?
Vétettem: mit cselekszem neked, emberőrző? Miért tettél engem támadásul magadnak, hogy önmagamnak terhére lettem?
21 And why do thou not pardon my transgression, and take away my iniquity? For now I shall lie down in the dust, and thou will seek me diligently, but I shall not be.
S mit nem bocsátod meg; bűnömet s nem veszed el vétkemet? Mert most porban feküdném, keresnél engem és nem volnék.
