Klaagliederen 5
1 Gedenk, HEERE, wat ons geschied is, aanschouw het, en zie onzen smaad aan.
Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!
2 Ons erfdeel is tot de vreemdelingen gewend, onze huizen tot de uitlanders.
A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.
3 Wij zijn wezen zonder vader, onze moeders zijn als de weduwen.
Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.
4 Ons water moeten wij voor geld drinken; ons hout komt ons op prijs te staan.
Vizünket pénzért iszszuk, tűzifánkat áron kapjuk.
5 Wij lijden vervolging op onze halzen; zijn wij woede, men laat ons geen rust.
Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.
6 Wij hebben den Egyptenaar de hand gegeven, en den Assyrier, om met brood verzadigd te worden.
Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.
7 Onze vaders hebben gezondigd, en zijn niet meer, en wij dragen hun ongerechtigheden.
Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.
8 Knechten heersen over ons; er is niemand, die ons uit hun hand rukke.
Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökből.
9 Wij moeten ons brood met gevaar onzes levens halen, vanwege het zwaard der woestijn.
Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.
10 Onze huid is zwart geworden gelijk een oven, vanwege den geweldigen storm des hongers.
Bőrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.
11 Zij hebben de vrouwen te Sion verkracht, en de jonge dochters in de steden van Juda.
Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szűzeket Júda városaiban.
12 De vorsten zijn door hunlieder hand opgehangen; de aangezichten der ouden zijn niet geeerd geweest.
A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.
13 Zij hebben de jongelingen weggenomen, om te malen, en de jongens struikelen onder het hout.
Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el.
14 De ouden houden op van de poort, de jongelingen van hun snarenspel.
A vének eltüntek a kapuból, megszüntek az ifjak énekelni.
15 De vreugde onzes harten houdt op, onze rei is in treurigheid veranderd.
Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.
16 De kroon onzes hoofds is afgevallen; o wee nu onzer, dat wij zo gezondigd hebben!
Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!
17 Daarom is ons hart mat, om deze dingen zijn onze ogen duister geworden.
Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;
18 Om des bergs Sions wil, die verwoest is, waar de vossen op lopen.
A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!
19 Gij, o HEERE, zit in eeuwigheid, Uw troon is van geslacht tot geslacht.
Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékről nemzedékre!
20 Waarom zoudt Gij ons steeds vergeten? Waarom zoudt Gij ons zo langen tijd verlaten?
Miért feledkezel el örökre mi rólunk? miért hagysz el minket hosszú időre?
21 HEERE, bekeer ons tot U, zo zullen wij bekeerd zijn; vernieuw onze dagen als van ouds.
Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.
22 Want zoudt Gij ons ganselijk verwerpen? Zoudt Gij zozeer tegen ons verbolgen zijn?
Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!
