< Job 3 >

1 Daarna opende Job zijn mond, en vervloekte zijn dag.
Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
2 Want Job antwoordde en zeide:
És szóla Jób, és monda:
3 De dag verga, waarin ik geboren ben, en de nacht, waarin men zeide: Een knechtje is ontvangen;
Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Diezelve dag zij duisternis; dat God naar hem niet vrage van boven; en dat geen glans over hem schijne;
Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Dat de duisternis en des doods schaduw hem verontreinigen; dat wolken over hem wonen; dat hem verschrikken de zwarte dampen des dags!
Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; a felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 Diezelve nacht, donkerheid neme hem in; dat hij zich niet verheuge onder de dagen des jaars; dat hij in het getal der maanden niet kome!
Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Ziet, diezelve nacht zij eenzaam; dat geen vrolijk gezang daarin kome;
Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Dat hem vervloeken de vervloekers des dags, die bereid zijn hun rouw te verwekken;
Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Dat de sterren van zijn schemertijd verduisterd worden; hij wachte naar het licht, en het worde niet; en hij zie niet de oogleden des dageraads!
Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Omdat hij niet toegesloten heeft de deuren mijns buiks, noch verborgen de moeite van mijn ogen.
Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
11 Waarom ben ik niet gestorven van de baarmoeder af, en heb den geest gegeven, als ik uit den buik voortkwam?
Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Waarom zijn mij de knieen voorgekomen, en waartoe de borsten, opdat ik zuigen zou?
Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
13 Want nu zou ik nederliggen, en stil zijn; ik zou slapen, dan zou voor mij rust wezen;
Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék –
14 Met de koningen en raadsheren der aarde, die voor zich woeste plaatsen bebouwden;
Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
15 Of met de vorsten, die goud hadden, die hun huizen met zilver vervulden.
Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Of als een verborgene misdracht, zou ik niet zijn; als de kinderkens, die het licht niet gezien hebben.
Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 Daar houden de bozen op van beroering, en daar rusten de vermoeiden van kracht;
Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 Daar zijn de gebondenen te zamen in rust; zij horen de stem des drijvers niet.
A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 De kleine en de grote is daar; en de knecht vrij van zijn heer.
Kicsiny és nagy ott egyenlő, és a szolga az ő urától szabad.
20 Waarom geeft Hij den ellendigen het licht, en het leven den bitterlijk bedroefden van gemoed?
Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
21 Die verlangen naar den dood, maar hij is er niet; en graven daarnaar meer dan naar verborgene schatten;
A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 Die blijde zijn tot opspringens toe, en zich verheugen, als zij het graf vinden;
A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 Aan den man, wiens weg verborgen is, en dien God overdekt heeft?
A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 Want voor mijn brood komt mijn zuchting; en mijn brullingen worden uitgestort als water.
Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 Want ik vreesde een vreze, en zij is mij aangekomen; en wat ik schroomde, is mij overkomen.
Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
26 Ik was niet gerust; en was niet stil, en rustte niet; en de beroering is gekomen.
Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

< Job 3 >