Job 29
1 En Job ging voort zijn spreuk op te heffen, en zeide:
És továbbá előadta Jób a példázatát és mondta:
2 Och, of ik ware, gelijk in de vorige maanden, gelijk in de dagen, toen God mij bewaarde!
Vajha úgy volnék, mint a múltnak hónapjaiban, mint a napokban, mikor Isten megőrzött engem;
3 Toen Hij Zijn lamp deed schijnen over mijn hoofd, en ik bij Zijn licht de duisternis doorwandelde;
mikor ragyogott fejem fölött a mécsese s világosságánál sötétben jártam!
4 Gelijk als ik was in de dagen mijner jonkheid, toen Gods verborgenheid over mijn tent was;
Mint a hogy voltam férfikorom napjaiban, midőn Isten meghittsége volt sátorom felett;
5 Toen de Almachtige nog met mij was, en mijn jongens rondom mij;
midőn még velem volt a Mindenható, körülöttem gyermekeim;
6 Toen ik mijn gangen wies in boter, en de rots bij mij oliebeken uitgoot;
midőn lépteim tejfölben fürödtek; s a szikla ontott mellettem olajpatakokat.
7 Toen ik uitging naar de poort door de stad, toen ik mijn stoel op de straat liet bereiden.
Midőn a kapuhoz mentem a városba, a piaczon választottam ülőhelyemet:
8 De jongens zagen mij, en verstaken zich, en de stokouden rezen op en stonden.
megláttak ifjak s elbújtak, aggastyánok fölkeltek, megállottak;
9 De oversten hielden de woorden in, en leiden de hand op hun mond.
vezérek visszatartották beszédjöket és kezüket tették szájukra;
10 De stem der vorsten verstak zich, en hun tong kleefde aan hun gehemelte.
előkelőknek hangja elbújt és nyelvök inyökhöz tapadt.
11 Als een oor mij hoorde, zo hield het mij gelukzalig; als mij een oog zag, zo getuigde het van mij.
Mert fül, mely hallott, boldognak mondott engem és szem, mely látott, tanúskodott mellettem.
12 Want ik bevrijdde den ellendige, die riep, en den wees, die geen helper had.
Mert megmentettem a szegényt, ki esedezett, és az árvát, kinek nem volt segítője.
13 De zegen desgenen, die verloren ging, kwam op mij; en het hart der weduwe deed ik vrolijk zingen.
Bujdosónak áldása reám szállt és özvegynek szívét ujjongtattam.
14 Ik bekleedde mij met gerechtigheid, en zij bekleedde mij; mijn oordeel was als een mantel en vorstelijke hoed.
Igazságot öltöttem fel s az felöltött engem, mint köpeny és süveg volt jogosságom.
15 Den blinden was ik tot ogen, en den kreupelen was ik tot voeten.
Szeme voltam a vaknak és lába én a sántának;
16 Ik was den nooddruftigen een vader; en het geschil, dat ik niet wist, dat onderzocht ik.
apjuk én a szűkölködőknek, és annak, kit nem ismertem, pörét átkutattam.
17 En ik verbrak de baktanden des verkeerden, en wierp den roof uit zijn tanden.
Összetörtem a jogtalannak zápfogait, és fogai közül vetettem ki a ragadmányt.
18 En ik zeide: Ik zal in mijn nest den geest geven, en ik zal de dagen vermenigvuldigen als het zand.
Mondtam: fészkemmel együtt fogok kimúlni s mint a főnix sokasítom napjaimat;
19 Mijn wortel was uitgebreid aan het water, en dauw vernachtte op mijn tak.
gyökerem nyitva van a víznek, és harmat időz gallyamon;
20 Mijn heerlijkheid was nieuw bij mij, en mijn boog veranderde zich in mijn hand.
dicsőségem szinte új nálam s íjam a kezemben megifjodik.
21 Zij hoorden mij aan, en wachtten, en zwegen op mijn raad.
Rám hallgattak és várakoztak és csendben figyeltek tanácsomra.
22 Na mijn woord spraken zij niet weder, en mijn rede drupte op hen.
Szavam után nem szóltak többet, rájuk cseppegett beszédem;
23 Want zij wachtten naar mij, gelijk naar den regen, en sperden hun mond open, als naar den spaden regen.
s mint esőre várakoztak: reám, és szájukat tátották tavaszi esőre.
24 Lachte ik hun toe, zij geloofden het niet; en het licht mijns aangezichts deden zij niet nedervallen.
Mosolyogtam rájuk, nem hitték; de arczom világosságát nem sötétítették el.
25 Verkoos ik hun weg, zo zat ik bovenaan, en woonde als een koning onder de benden, als een, die treurigen vertroost.
Választottam útjokat s fejtől ültem s ott időztem, mint király a csapatban mint a ki gyászolókat vigasztal.
